Igehely: Zsid 5:7-10; Kulcsige: Zsid 5:8-9 „Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet, és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki.”
A hitéletünkben nem az imádkozás a cél, hanem az Isten akaratának a cselekvése, vagyis az engedelmesség. „Bizony, többet ér az engedelmesség az áldozatnál, és a szófogadás a kosok kövérjénél!” (1Sám 15:22) A hatékony imaélet mindig előbbre juttat, ha nem így működik, akkor csak jó vallásosak vagyunk.
Jézus életében is így volt ez. Az Atya akaratának megvalósítása volt az életcélja, és benne a megváltás művének elvégzése. Igénkben utalás van Jézus egyik legerőteljesebb imádságára, amit a Gecsemáné-kertben mondott el vércseppekhez hasonló verejtékek között. (Lk 22:44) Isten meghallgatta, mert ki tudta mondani „ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied” és harmadnapon, győztesen feltámadott.
Nekünk sem mindig könnyű az engedelmesség, sok akadályba ütközhet, de az imádkozás segítségével egyre jobbak lehetünk az engedelmesség területén is.
Milyen céllal gyakorlod az imádkozást? Meddig jutottál az engedelmességben? Tudsz engedelmeskedni akkor is, ha szenvedésbe kerül, vagy csak akkor, amikor könnyű az engedelmesség?
Dézsi István
Gazdagodó adakozók
Igehely: 2Kor 9:6-11 Kulcsigék: 2Kor 9:6-7 „Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert «a jókedvű adakozót szereti Isten».”
„Van, aki bőven osztogat, mégis gyarapszik, más meg szűken méri a járandóságot, mégis ínségbe jut”, (Péld 11:24) vonja le a következtetést Salamon. Jézus pedig így tanította: „jobb adni, mint venni.” (ApCsel 20:35, Károli) Valakitől megkérdezték, hogy miként volt képes olyan nagy adományt adni az Úrnak és még neki is olyan sok maradt. Válasza ez volt: „Ó, amikor én kifelé lapátolok, az Úr visszafelé lapátol, és neki nagyobb lapátja van, mint nekem.”
Valójában arról van szó, hogy hogyan lehet a mulandó értékeinket, úgy kezelni, hogy az átváltódjon soha el nem múló gazdagsággá. Tehát nagyon fontos, hogy ne legyünk fösvények, hanem legyen „bő vetés” az, amit odaszánunk, ugyanakkor, ne kényszerűségből, hanem jó kedvvel adjunk, mivel „az ÚR azt nézi, ami a szívben van”. (1Sám 16:7) Továbbá fontos, hogy teljes szívből bízzunk Isten minden kegyelmét ránk árasztó gondviselő hatalmában, hogy elégedettek legyünk. Közben Isten folyamatosan sokasítja „igazságunk gyümölcseit”, tisztítja a szívünket és egyre bőségesebb lesz a hála is.
Dézsi István
