Igehely: Mt 4:1-11; Kulcsige: Mt 4:10 „Ekkor így szólt hozzá Jézus: «Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!»”
Azt mondhatnánk, hogy inkább sehogy! Csakhogy ő ezzel nem elégszik meg! Nyomunkban liheg, fülünkbe suttog, sarkunkat mardossa folyton. Ha mégis szóba kell állni vele, lássuk meg, hogyan tette ezt Jézus? Elsősorban úgy, hogy nem őrá fókuszált! Sátán szereti, ha rivaldafénybe kerül. Szereti, ha fontoskodhat, erejét, hatalmát fitogtathatja. Jézus az ő alázatával és az Atyától való függéssel utasította maga mögé a hiúság és gőg fegyverével támadót. Nekünk is az alázat és az Úrtól való függés lehet hathatós fegyverünk vele szemben.
Másfelől Jézus felvértezte magát Isten Igéjével! Nem csupán védekező, de támadó fegyver is adott esetben az Ige. Ehhez fontos, hogy pontosan, átfogóan ismerjük a Bibliát. Sátán szívesen hamisítja meg az Igét! Ne adjuk meg neki ma sem azt az örömöt, hogy féligazságokkal szédítsen minket! Töltsd meg szívedet, gondolataidat Isten beszédével! Tanulj meg kívülről igeverseket! Ezek jól jönnek majd a kísértések idején. „Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” (Zsolt 119:11)
Oláh Lajos
Akikre a világ nem volt méltó
Igehely: Zsid 11:32-40; Kulcsige: Zsid 11:37-38 „Megkövezték, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve azok, akikre nem volt méltó a világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld hasadékaiban.”
A hit bajnokai legyőzték a világot. Legyőzték önmagukat, kételyeiket, félelmeiket és belekapaszkodtak a láthatatlan, de számukra mégis nagyon valóságos Istennek az ígéreteibe. Ezekről azt mondja itt az Ige, hogy a világ nem volt rájuk méltó! Nem azt mondja, hogy nem becsülte őket, nem tapsolta meg tetteikért, hitükért, hanem hogy nem volt méltó hozzájuk. A világ nem képes a hithősök szintjére felemelkedni. Egy hirtelen fókuszváltással, Isten mennyei világának perspektívájából szemlélve, eltörpül az itteni szenvedés, a hatalmaskodó gőgje, a hitetlen kegyetlenkedése, aki kicsúfolja, számonkéri az istenfélő ember hitét.
Az egyház történelme során Jézus követői is gyakran kerültek olyan körülmények közé, amikor az ittlétben való megmaradás feltétele Krisztusnak, követőinek és ügyének az elárulása lett volna. Ők azonban a megalkuvás és a hitük megtagadása helyett a Mester példáját követték. Életük és példamutatásuk örök érvényű, ma is kimeríthetetlen szellemi és erkölcsi erőforrást jelent mindazoknak a hívőknek, akik felismerik, hogy földi pályafutásukat Jézus Krisztus és hűséges tanúinak fellege veszi körül.
Kész vagyok e vállalni a Krisztussal és az övéivel való sorsközösséget?
Oláh Lajos
