2020. december 16., szerda

DÉLELŐTT | 
A vőlegény barátja

Igehely: Jn 3:25-30; Kulcsige: Jn 3:29 „Akié a menyasszony, az a vőlegény, a vőlegény barátja pedig, aki ott áll, és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának: ez az örömöm lett teljessé.”

Az alázatos élet célja minden hívőnek. A megvalósítása hatalmas kihívás. János, aki a Vőlegény barátjának nevezi magát, jó példát ad erre. Örül Jézus növekedésének. Nem zavarja, hogy most már inkább Őt keresik és nála merítkeznek be, és nem tesz kritikus megjegyzéseket rá. Nem akar keresztbe tenni, nem kezd pozícióért harcolni. Nem fog lejáratási kampányba, hogy aláaknázza Jézus munkáját. Örül annak, hogy aki utána jött, már előrébb jár, mint ő maga. Tudsz így örülni az utánad érkező tanítványoknak, szolgáknak? Tudod alázattal támogatni mondjuk egy világból megtért fiatal növekedését, aki már több szempontból eredményesebb, mint a hívő családból származó tagok?

János belátja, hogy a Jézus küldetésének eredményéért neki háttérbe kell vonulni, kisebbé kell lenni. Nemrég hallottam, hogy egy kis faluban a nagy egyház papja nyugdíjba ment, de továbbra is ott lakott. A meghívott új, fiatal lelkész munkája rövid időn belül ellehetetlenült, mert az elődje nem tudott kisebbé lenni. Nem tudott örülni az eredményeknek, pozitív változásoknak, aminek egyébként a közösség is örült. Az ilyen hozzáállás nem a Vőlegény barátját jellemző magatartás.

Takács Zoltán

DÉLUTÁN | 

Erőteljes elhívás

Igehely: 2Pt 1:3-11 Kulcsige: 2Pt 1:3 „Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket.”

Az elhívásról gondolkodva sokszor valami feladat, kihívás vagy nagy küldetés jut eszünkbe. Ez nem véletlen. Ilyen az Istentől kapott elhívás is. Ő elhívott, hogy elküldhessen az elveszettek megmentéséért folytatott küzdelembe.

Ahogy Péter emlékeztet az elhívás jelentőségére másra is rámutat a feladatokon túl. A végső lényeget abban látja, hogy az elhívottak dicsőségesen mehetnek be Jézus Krisztus örök országába. Ehhez kell a szolgálat is, amit a hitünk mellé kell felépíteni, de kell az a következetes élet is, ami megmutatja, hogy isteni természet részesei lettünk.

Az isteni természet állapotában nem szabad elfelejteni, hogy bűnökből szabadultunk. Arra is figyelni kell, nehogy a kívánságok okozta pusztulás felé haladjunk. Összességében nem a feladatok elvégzése a lényeg az elhívást tekintve, hanem a szentség. Ezt nem magunknak kell kitalálni, hanem úgy kell szentnek lenni, ahogy Isten szent. Ennek jó gyakorlati útmutatása az, hogy az életünkben legyen és növekedjen a igaz emberség, az ismeret, az önuralom, az állhatatosság, a kegyesség, a testvéri szeretet és a minden ember iránti szeretetet. Erre van elhívásunk.

Takács Zoltán

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 19:1–6 Kulcsige: 2Krón 19:3 „Bár volt benned valami jó is, mert kiirtottad az országból a szent fákat, és állhatatos szívvel kerested az Istent.”

„Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az ÚR azt nézi, ami a szívben van.” – jelenti ki Sámuel prófétának az Úr (1Sám 16:7). Isten látja, ami a szívben van: látja a rosszat, de azt a kis jót is: „Bár volt benned valami jó is… állhatatos szívvel kerested az Istent” (3.v.). Jósáfát azt terjesztette, amit érdemes volt, mert ezáltal munkálta Isten akaratát, és a megtérést szorgalmazta. Újra és újra kiment a nép közé. A lelki élet csak helyes rendtartással, jó tanáccsal, Isten nevében működik jól. Jósáfát megtérítette a korabeli embereket, őseik Istenéhez terelte szívüket.