2020. december 16., szerda

DÉLELŐTT | 
A vőlegény barátja

Igehely: Jn 3:25-30; Kulcsige: Jn 3:29 „Akié a menyasszony, az a vőlegény, a vőlegény barátja pedig, aki ott áll, és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának: ez az örömöm lett teljessé.”

Az alázatos élet célja minden hívőnek. A megvalósítása hatalmas kihívás. János, aki a Vőlegény barátjának nevezi magát, jó példát ad erre. Örül Jézus növekedésének. Nem zavarja, hogy most már inkább Őt keresik és nála merítkeznek be, és nem tesz kritikus megjegyzéseket rá. Nem akar keresztbe tenni, nem kezd pozícióért harcolni. Nem fog lejáratási kampányba, hogy aláaknázza Jézus munkáját. Örül annak, hogy aki utána jött, már előrébb jár, mint ő maga. Tudsz így örülni az utánad érkező tanítványoknak, szolgáknak? Tudod alázattal támogatni mondjuk egy világból megtért fiatal növekedését, aki már több szempontból eredményesebb, mint a hívő családból származó tagok?

János belátja, hogy a Jézus küldetésének eredményéért neki háttérbe kell vonulni, kisebbé kell lenni. Nemrég hallottam, hogy egy kis faluban a nagy egyház papja nyugdíjba ment, de továbbra is ott lakott. A meghívott új, fiatal lelkész munkája rövid időn belül ellehetetlenült, mert az elődje nem tudott kisebbé lenni. Nem tudott örülni az eredményeknek, pozitív változásoknak, aminek egyébként a közösség is örült. Az ilyen hozzáállás nem a Vőlegény barátját jellemző magatartás.

Takács Zoltán

DÉLUTÁN | 

Erőteljes elhívás

Igehely: 2Pt 1:3-11 Kulcsige: 2Pt 1:3 „Az ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre való, azáltal, hogy megismertük őt, aki saját dicsőségével és erejével hívott el minket.”

Az elhívásról gondolkodva sokszor valami feladat, kihívás vagy nagy küldetés jut eszünkbe. Ez nem véletlen. Ilyen az Istentől kapott elhívás is. Ő elhívott, hogy elküldhessen az elveszettek megmentéséért folytatott küzdelembe.

Ahogy Péter emlékeztet az elhívás jelentőségére másra is rámutat a feladatokon túl. A végső lényeget abban látja, hogy az elhívottak dicsőségesen mehetnek be Jézus Krisztus örök országába. Ehhez kell a szolgálat is, amit a hitünk mellé kell felépíteni, de kell az a következetes élet is, ami megmutatja, hogy isteni természet részesei lettünk.

Az isteni természet állapotában nem szabad elfelejteni, hogy bűnökből szabadultunk. Arra is figyelni kell, nehogy a kívánságok okozta pusztulás felé haladjunk. Összességében nem a feladatok elvégzése a lényeg az elhívást tekintve, hanem a szentség. Ezt nem magunknak kell kitalálni, hanem úgy kell szentnek lenni, ahogy Isten szent. Ennek jó gyakorlati útmutatása az, hogy az életünkben legyen és növekedjen a igaz emberség, az ismeret, az önuralom, az állhatatosság, a kegyesség, a testvéri szeretet és a minden ember iránti szeretetet. Erre van elhívásunk.

Takács Zoltán

 Napi áhítat

Igehely: Róm 7:14–25; Kulcsige: Róm 7:25 „Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! Tehát én magam értelmemmel ugyan Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének.”

A lelki életünkben tudjuk és elismerjük, mint Pál is, hogy a törvény jó. Belenézünk, és látjuk, hogy milyen jónak kellene nekünk is lennünk. De meglátjuk, hogy milyen rosszak vagyunk. Mármint, hogy bennünk lakik a bűn, ami teszi a rosszat, amit én magam nem is akarok tenni, hiszen gyűlölöm, de mégis teszem, bár nem akarom. A bűn törvénye ez. Nem csupán Pál „találtaték” (10.v.) úgy, hanem ő maga „megtalálta” azt a törvényt, hogy csak a rosszra van lehetősége (21.v.) – a bűn megvan benne – (Károli), szó szerint: mellé fekszik, kéznél van.