2020. december 12., szombat

DÉLELŐTT | 
„Én Uram, és én Istenem!” – Megvallás

Igehely: Jn 20:26-29; Kulcsige: Jn 20:28 „Tamás pedig így felelt: Én Uram és én Istenem!”

Tamás vallástétele a hit és meggyőződés vallomása, a személyes élmény és a kellemes felismerés örömének a kifakadása. Nem sokkal azelőtt még pesszimista volt. Nem tudott lelkesedni a mások lelkes bizonyságtételén. Feldobottságuk csak hideg fásultságot váltott ki nála. De mindez megváltozott, amikor megállt előtte Jézus. Csak úgy hirtelen, váratlanul. Nem kellett már magyarázkodni, hogy higgyen, és nem kellett noszogatni, hogy lelkesedjen. Ő sem magyaráz semmit, mit is mondhatott volna, egyszerűen kitör belőle, hogy „én Uram és én Istenem!”

Vajon mit jelentett Tamás ajkán ez a rövid mondat? Jelenthetett megbánást a kételkedése miatt, pl. „Uram, Atyám, hogy is lehettem ilyen hitetlen?” Megerősítette, hogy az előtte álló megdicsőült Krisztus ugyanaz a Mester, akit három és fél éven át követett. Elismerte Jézus Istenségét, vallást tett, mint Péter, hogy „te vagy Krisztus, az élő Isten fia.” A legfontosabb pedig, hogy elismeri Úr voltát, és aláveti magát annak.

Számodra mit jelent, hogy Ő a te urad és Istened?

Sallai Jakab

DÉLUTÁN | 

Az emberiség megtévesztője

Igehely: Jel 20:1-6 Kulcsigék: Jel 20:2-3 „Megragadta a sárkányt, az ősi kígyót, aki az ördög és a Sátán, megkötözte ezer esztendőre, levetette a mélységbe, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy meg ne tévessze többé a népeket, amíg el nem telik az ezer esztendő: azután el kell oldoztatnia majd egy kis időre.”

Minden szándékos megtévesztés mögött a gonosz hatalma áll. Minden bűn hátterében ott van a kísértő, a régi kígyó, kezdve az első bűntől egészen az utolsóig. Ez nem menti fel az embert a felelősség vagy a bűn következménye alól. De ahogyan a bűn elnyeri büntetését, a Sátán is részesülni fog az őt megillető ítéletben. Ez az ítélet már ki van hirdetve, csak idő kérdése, hogy végre is legyen hajtva. A Sátán nem az utolsó napon fog legyőzetni, hanem már le van győzve. Nem csak az ítélet született meg, hanem a büntetés helye is készen van. Jézus úgy beszél az örök tűzről, mint ami az „ördögnek és az ő angyalainak készült.” (Mt 25:41) A Jel 20:13-15 szerint, szintén a tűz tavába fog kerülni a Halál és a Pokol, valamint azok, akik nincsenek felírva az élet könyvébe. Aki tehát a megtévesztőre hallgat, annak ugyanaz lesz a sorsa, mint a megtévesztőnek. Ne hallgass rá! Jó hír, hogy Istennek hatalma van a Sátán fölött már most, és megkötözi, hogy ne árthasson neked.

Sallai Jakab

 Napi áhítat

Igehely: Róm 13:1–7; Kulcsige: Róm 13:1 „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett.”

Néha elgondolkodom azon, hogy milyen lenne az életünk, ha őseink nem vándoroltak volna Európába, és nem telepedtek volna le a Kárpát-medencében? Nemrég találkoztam egy ujgur felmenőkkel rendelkező kazah fiatalemberrel. Örömében videoklipet készített a „távoli rokonnal” arról, hogy milyen hasonló kiejtésű szavaink vannak. Nem érdekes, hogy ezer év múlva is ezek a közös szavak fellelhetők?