2020. április 16., csütörtök

DÉLELŐTT | 
Mindenkinek azt, ami jár

Igehely: Mt 22:15-22; Kulcsige: Mt 22:21 „Azt felelték: A császáré. Ő akkor ezt mondta nekik: Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!”

Igazán hálásak lehetünk azokért a farizeusokért, akik ugyan gonosz szándékkal tették fel a kérdést az Úr Jézusnak, mert az Úr Jézus nemcsak nekik, hanem nekünk is válaszolt. Sokszor kerülünk ugyanis választás elé. Kinek mit adjunk, kinek mivel tartozunk? Erre a kérdésre választ csak akkor kaphatunk, ha ismerjük egyiket is, másikat is. A farizeusok a pénzen felismerték a császár arcképét és feliratát. Onnantól nem volt kérdés, hogy ami a császáré, azt nem szabad ellopni. Ez ma is igaz. Egy hívő ember ne legyen adócsaló, és más módon se csalja az államot, amelynek a polgára. Viszont a másik kérdésre már nehezebb a válasz, akkor is, ha egyszerűbb. Mi az Istené? Hát minden – mondhatnánk. Valóban? Az ember Isten képére és hasonlatosságára lett formálva, de az isteni képmás összetört. Az ember elveszett, és megszűnt az Isten tulajdona lenni. Az az Istené, akit megváltott, akit újjáteremtett, Szentlelkével elpecsételt, és akiben kiábrázolódik a Krisztus. Az ilyen ember mindenestől az Úré, és nem is tagad meg semmit sem Tőle.

Az Úré vagy? Mindened az Úré? Akkor ne ragaszkodj ahhoz, ami a világé, azt hagyd meg másnak!

Veress Efraim

DÉLUTÁN | 

A feltámadásban való hit hatásai

Igehely: ApCsel 4:32-37; Kulcsige: ApCsel 4:33-34 „Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon. Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták.”

A feltámadásban való hit egységet teremtett abban a sokaságban, amely nagyon sokszínű volt. Mind származási, mind vagyoni, társadalmi helyzetüknél fogva a jeruzsálemi gyülekezet tagjai különbözőek voltak, de mégis egybeforrtak. Óriási kincs az egység ma is azokban a gyülekezetekben, ahol ilyen hívők élnek. Nem ellenkeznek, nem vitatkoznak értelmetlenül, hanem egyet akarnak: Jézus Krisztusról bizonyságot tenni.

A Jézus Krisztusról való bizonyságtétel nagy kegyelmet is eredményezett, ami áldozathozatalban, kölcsönös felelősségvállalásban és közös teherhordozásban nyilvánult meg. A gazdagabbak készek voltak lemondani vagyonukról azért, hogy a szegényebbek ne érezzenek szükséget. Az első hívők között nem volt egyetlen szűkölködő sem. Ha gyülekezeteinkben a mai hívők is, Barnabás példáját követve, készek lennének javaikat megosztani testvéreikkel, akkor ma sem lenne egyetlen szűkölködő sem a közösségben. Milyen hittel munkálod a gyülekezetedben az egységet és a szükségek betöltését?

Veress Efraim

 Napi áhítat

Igehely: Mt 18:23–31 Kulcsige: Mt 18:29 „Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: «Légy türelemmel irántam, és megadom majd neked.»”

Az Úr Jézus példázatában szereplő 10 000 talentummal adós szolga türelmet kért, és megbocsátást kapott. Ő viszont a száz dénárral adós szolgatársát számonkérte, és nem tudott rajta könyörülni. A legszomorúbb ebben a példázatban, hogy nem mérte fel, és nem értette meg ez az első szolga, hogy mit jelent a kegyelem. Ha megértette volna, milyen nagy kegyelmet kapott, ő is könyörületes tudott volna lenni szolgatársához. Így eljátszotta a neki ígért kegyelmet, és végül bűnhődnie kellett (Mt 18:34).