2019. október 25., péntek

DÉLELŐTT | 
Jójádá, az Isten ügyét szorgalmazó

Igehely: 2Krón 24:1-16; Kulcsige: 24:4-5 „Ezek után elhatározta Jóás, hogy kijavíttatja az Úr házát. Ezért összegyűjtötte a papokat és a lévitákat, és ezt mondta nekik: Menjetek el Júda városaiba, és gyűjtsetek pénzt egész Izráelben, hogy Istenetek házát esztendőről esztendőre kijavítsák. De siessetek a dologgal! A léviták azonban nem siettek.”

Jóás király hétéves korában kezdett uralkodni Jeruzsálemben. Tapasztalatból is tudjuk, hogy milyen döntésekre képes egy fiatal gyermek, így világossá válik, hogy csak a cím volt az övé, de döntéseket mások hoztak helyette. Jójádá főpap gyámsága alatt válhatott jó királlyá. Örömmel olvassuk, hogy Jóás azt tette, ami kedves az Úr előtt. Később, felnőttként ő maga is meglátta, hogy nem jó állapotban van az Úr háza, ezért elrendelte a javítását. Mivel azonban mégsem haladt a munka, a király elrendelte, hogy készítsenek egy ládát, amibe bele tehették adományaikat. A nép elkezdett örömmel adakozni. Majd Jójádá átvette a pénzt és a mestereknek adta, akik kijavították az Úr házát. Jójádá az élettel betelve halt meg és a királyok mellé temették, mert jó dolgokat tett. Mi is a magunk helyén szívünkön viselhetjük az Úr háza ügyét, akár adakozással, kétkezi munkával, vagy lelki szolgálatokkal. Ma reggel vizsgáld meg életedet. Tiszta szívből és örömmel szoktál adakozni? Támogatod-e a lelkipásztorod a munkában, vagy kritizálod? Élj te is Isten tetszésére!

Simon András

DÉLUTÁN | 

Barátaink választásának felelőssége

Igehely: 1Kor 15:33-34

Egy régi mondás szerint, „madarat tolláról, embert barátjától” lehet felismerni. Az, hogy milyen körökben forgunk és kik a barátaink sokat elárúlnak rólunk. A Példabeszédek könyvében ezt olvassuk: „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme és a Szentnek a megismerése ad értelmet.” (Péld 9:10) Olyan világban élünk, ahol gondosan meg kell választanunk, kiket fogadunk el barátainknak. Figyelmeztessük gyermekeinket és óvjuk őket, eléjük tárva az igét: „Ne tévelyegjetek, jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság.” (1 Kor 15:33) Milyen sok szülő, bár igyekezett jó nevelést adni, most mégis bánkódik gyermeke miatt, mert a világ magával ragadta. A gonoszság nagyon csábító tud lenni, és ha már gyermekeinket el kell engednünk, vagy már ki is repültek a családi fészekből, még mindig ott van az imádkozás lehetősége. Tegyünk úgy mint Jób, aki naponként imádkozott gyermekeiért. Istenünk képes megóvni gyermekeinket a gonosz társaságtól, rossz barátoktól. Mi magunk is legyünk józanok, ne tévelyegjünk, hanem mutassunk jó példát nekik.

Simon András

 Napi áhítat

Igehely: 2Tim 2:22–26 Kulcsige: 2Tim 2:24-25a „De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes, aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket.”

Hajlamosak vagyunk elveszíteni türelmünket (ami a Lélek gyümölcse a szelídséggel együtt!), és „hitvédelem”, „mentő szeretet” címén ostoba, éretlen vitatkozásokba keveredni. Ha ellenkezéseket tapasztalunk az újjá nem született emberek részéről, és néha a gyülekezet tagjai között is, erőt vehet rajtunk a gorombaság, a taszítóan nyers „kiállás az igazság mellett”. Pedig az ige azt parancsolja, hogy „az Úr szolgája… legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes”!