2019. október 15., kedd

DÉLELŐTT | 
A tanítványok válaszolnak

Igehely: Mt 16:13-16; Kulcsige: 16:14 „Ők így válaszoltak: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások pedig Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.”

A kérdés, amit Jézus a tanítványok felé intéz az élet legfontosabb kérdése. Ki neked Jézus Krisztus? Péter meggőződéssel válaszol: „Te vagy a Krisztus”! Felismerte Jézusban azt, akit Isten küldött, azt, Akire neki szüksége van és azt, Akit neki követnie kell, ahhoz, hogy Istenhez jusson. Az Úr viszont azt mondja, hogy Péter erre az igazságra nem magától jött rá, hanem kijelentették neki. Istent megismerni csak kijelentés alapján lehet. Lehet Bibliát olvasni, igehirdetéseket hallgatni úgy, hogy azok nem érintenek meg különösebben. Rutinszerűen át lehet menni igeszakaszokon úgy, hogy azok nem mennek át rajtunk. Amikor Isten megszólít valakit, akkor magához akar vonzani.

Amikor igét hirdetünk, bizonyságot teszünk, kérjük az Urat, hogy szólaljon meg, jelentse ki magát, hogy ne az én szavaim, a test és vér gyenge szolgálata legyen az. Ilyen csodákról olvasunk a Cselekedetek könyvében. A tanítványok hirdették Krisztust és olyan emberek, akik soha nem hallottak róla, felismerték az igazságot, elhitték azt, hogy Jézus az Isten Fia, és hogy Rá van szükségük. Egyetlen emberi tanítás sem lett volna arra képes, hogy így meggyőzzön embereket. Isten ott jelenti ki magát, ahol hirdetik az Ő igéjét.

Józsa Zsolt

DÉLUTÁN | 

A meggazdagodás zsákutcái

Igehely: Péld 23:4-8

A gazdagság gyakran félre van értelmezve a hívők között is. Elképzelhetetlennek tartják egyesek, hogy egy hívő ember gazdag is lehet. Pedig voltak olyan emberek, akik azért voltak gazdagok, mert Isten megáldotta őket. Azonban nem mindig az Úrtól van a gazdagság. A gazdagság önmagában nem bűn, de az azzal való (vissza)élés azzá válhat. A hozzá való viszonyulás és az ahhoz vezető út is lehet bűn. Vizsgáljuk meg kapcsolatunkat a vagyonhoz, a pénzhez! El tudjuk képzelni az életünket nélküle, vagy már nem? Ha az anyagi javakban bízunk, abban látjuk a biztos jövőt, a megoldásokat, akkor már nem Krisztus az első az életemben, hanem a pénz. Ahhol van a kincsünk, ott van a szívünk is – mondja Jézus.

Honnan tudjuk, hogy jó úton járunk? Isten áldása soha nem jár lelki kárral! Csak ott van lelki kár, ahol a lelkieket feláldozzuk a földiek megszerzéséért. Legyen Krisztus a legdrágább kincsünk és engedjük, hogy őbenne Isten megadja azokat a lelki és testi áldásokat, amelyeket ő készített nekünk. Hisz Isten nem mindig úgy határozza meg az áldást, ahogy az ember.

Józsa Zsolt

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
5 + 11 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 14:1–7 Kulcsige: ApCsel 14:1 „Ikóniumban szintén bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy hirdették az igét, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívőkké.”

A nyíltan, bátorsággal hirdetett ige, amit Isten Szentlelkének a munkája erősít meg, mindenképpen reakciót fog kiváltani: vagy ellenszenvet, vagy megtérést. A hívő embernek tudatosítania kell magában, hogy az evangélium hirdetésének ára van. Azok, akik az evangéliumnak ellene állnak, mindent meg fognak tenni, hogy elhallgattassák az üzenet hirdetőjét. Pál és Barnabás pontosan azt tapasztalták meg, amire annak idején Jézus figyelmeztette a tanítványait: „Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál.