2019. március 19., kedd

DÉLELŐTT | 
Az árulás hazugságspirálja

Igehely: Jn 18:1-18, 25-27; Kulcsige: 18:27 „Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas.”

Ha spirálról van szó, annak szintjei vannak. Az első szint mindig arról szól, hogy állj meg. Itt még van erre lehetőség. Az ajtót őrző lány nem sokat tudott volna ártani. De ha bennebb mész, annál nehezebb a megállás. A tűz mellett ülve már igen veszélyes lett volna azt mondani: én a Jézus tanítványa vagyok, sőt a rokonod fülét is én vágtam le.

Hogy gondolataid, érzelmeid mit mondanak, az egy dolog, s hogy valóban mire vagy képes, az teljesen más. Péter a gondolatával és érzelmével azonosította magát: ha kell, meghal Jézussal együtt. A valóság azonban az volt, hogy a halál kikerülése céljából még azt is letagadta, hogy ismeri Őt. Jézus tud erről, egészen pontos ismerete van azt illetően, hogy Péter kicsoda. Amikor a keresztre ment, akkor azt fejezte ki, hogy ezt a Pétert szereti. Meghalt érte, hogy Péter teljesen megváltozzék.

Nekünk is jó már az elején ellenállni, az első szinten megállni. Ha azonban ezt elvétettük, van lehetőség a helyreállásra kegyelemből.

Nézd meg, hogy hol tartasz! Jézus szeret téged, vele tudsz változni és növekedni.

Ferenczi Lajos

DÉLUTÁN | 

Úgy lesz az Emberfia eljövetele is

Igehely: Mt 24:36-39

Arról a napról beszél itt Jézus, amikor majd vissza fog jönni. Hogy mikor lesz az, senki nem tudja, csak az Atya egyedül. Látható Jézus megfogalmazásában, hogy mennyire ki akarja zárni a tanítványok tudatából azt a lehetőséget, hogy bárminemű számítás alapján megsaccolják annak a napnak az időpontját. „Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” (ApCsel 1:7-8)

Az a nap ítéletnap lesz, pontosan úgy, mint Nóé korában, amikor csak azok menekültek meg, akik a bárkában voltak. Akik kint voltak, azokat elsodorta az érkező özönvíz. Az eljövendő napon is csak azok fognak megmenekülni, akik „Krisztusban” vannak. Galata 3-ban ezt olvassuk Csia Lajos fordítása szerint: „A Felkent Jézusba vetett hiten keresztül ugyanis mindnyájan Isten fiai vagytok. Ahányan csak a Felkentbe bemerítkeztetek, a Felkentet öltöttétek fel. … mert mindnyájan egyek vagytok a Felkent Jézusban.”

Legyél Jézusban, szolgálj hűséggel – s az a nap nem fog meglepni téged.

Ferenczi Lajos

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:1–2, 11–26; Kulcsige: Mt 27:14 „Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.”

Szomorúság töltött el, amint ez igének első sorait elolvastam. Mekkora sötétség volt a főpapok és a vének szívében, és milyen mérhetetlen gonoszság! Alighogy megvirradt, máris gonosz döntést hoztak: Jézust halálra juttatják. Aztán eszerint cselekedtek is: megkötözve átadták őt Pilátusnak. Ez a sötétség órája volt. No, de lássuk, milyen bűnt talált Pilátus Jézusban? Semmit, mert benne nem volt. Kérdésére: „Te vagy-e a zsidók királya?”, Jézus válasza csak ennyi volt: „Te mondod.” Ezen elcsodálkozott még Pilátus is. Miért nem próbálja menteni az életét?