2019. május 28., kedd

DÉLELŐTT | 
A rejtegetett csecsemő

Igehely: 2Móz 2:1-4; Kulcsige: 2:2 „Az asszony teherbe esett, és fiút szült. Amikor látta, hogy milyen szép, három hónapig rejtegette.”

Minden időben volt olyan helyzet, amikor valamit vagy valakit rejtegetni kellett. Gondolunk itt olyan háborús helyzetekre, amikor a családfőknek lányaikat kellett rejtegetniük gonosz ösztönök elől. Vagy olyan jó emberekre, akik vállalták, hogy elrejtik a gyilkosok elől szomszédaikat, barátaikat a zsidóüldözés idején. Egy bölcstelen, átgondolatlan védelem sokszor egyenértékűvé válhat a „sikerre vitt” pusztítással. Ezért mondja Mesterünk: „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok” (Mt 10:16).

A történetben felfedezhetjük Mózes anyjának a leleményességét. Maga az Atya is elrejti földre érkezett csecsemőjét, Jézust, Heródes gyilkos szándéka elől, s Egyiptomba menekíti. Mózes ebben is előképe Jézusnak: az isteni küldött sosem volt kedves a világnak. E világ fejedelme embergyilkos volt kezdettől fogva.

Voltál már olyan helyzetben, amikor elrejtett az Úr a veszély elől? Te voltál-e eszköz mások megmentésében? Szülőként mit teszel gyermeked életben maradásáért, üdvösségéért? Bízz az Úrban!

Bódis László

DÉLUTÁN | 

Értékek, melyek Krisztusért vannak bennünk

Igehely: Filem 4-7

Sok mindent kipróbált az ember a történelem során, hogy értékeit megtarthassa, befektesse valamibe, ami maradandó. A Mester így tanít: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön,… Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is” (Mt 6:19-21). Sokan nem is fogják fel, milyen értékekkel ruházta fel őket a Teremtő. A legnagyobb kincs azonban maga az élet, az örök élet. Az énekíró is lelkünkre hangolta: „Egy drága kincsem van nekem: a szép s igaz remény…” Ennek úgy van értéke, ha van aranyfedezete, amely nem más, mint Jézus Krisztus megváltásának műve. Azért csodálatos ez, mert egyszerre személyes és közösségi. Mint a közlekedő edények törvénye, egyszerre van jelen bennem és a testvéreimben ugyanaz a hit, kegyelem, hála. Ott van az a kimondhatatlan öröm, szeretet, amely nem munkánk, erőfeszítéseink terméke, hanem Krisztus ajándéka. Vajon a bennünk levő értékeket ismerjük-e már? Kedves testvérem, hívlak és buzdítalak ma ilyen imára. Amíg imádkozunk másokért, mi magunk is keressük, kutassuk ennek a megismerésnek a titkát! Bonyolult világunkat és gondterhelt életedet írja felül, az a jó, amely Krisztusért van bennünk!

Bódis László

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
2 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Ézs 54:11–17 Kulcsige: Ézs 54:13 „Fiaid mind az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége.”

Egy gazdag ember szeretett volna egy tökéletes festményt a béke témájában. Több festő is elküldte a művét neki. Csendes tájak, gyönyörű naplementék, mezőn legelésző állatok kerültek vászonra. Egy kép azonban kitűnt a többi közül. A háttérben nagy vihar tombolt, az előtérben veszélyes vízesés zuhogott éles sziklák között. Egy fa nőtt ki az egyik szikláról, egyik ága kinyúlt magasan a vízesés fölé. Egy madárka fészket épített ezen az ágon. A vihar közepette nyugodtan és zavartalanul pihent.