2019. június 10., hétfő

DÉLELŐTT | 
A Szentlélek ajándékainak haszna

Igehely: 1Kor 12:4-11; Kulcsige: 12:7 „A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.”

Amikor kicsinyeskedünk és testiesen gondolkodunk hamar a feje tetejére állítjuk a dolgokat. Amit Isten a gyülekezetben áldott haszonra szán, azt mi önző versengésre fecséreljük. A Lélek megnyílvánulása azért van, hogy hasznot hozzon. Kinek? Elsősorban annak, aki felé szolgálunk vele. A „haszon” szó magába foglalja a nyereség, előny, épülés és áldás gondolatát. Akkor használom rendeltetésszerűen lelki ajándékaimat, ha általa mások épülnek, nyernek és áldásban részesülnek. Testvérem, mikor tettünk így utoljára?

A Lélek sem önmagáért él és szolgál, hisz Jézus azt mondja róla, hogy „nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall..., Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít”. (Jn 16:13-14) Az önző ember mások kihasználása által akar magának profitot, a Szentlélekkel teljes ember viszont másokat építve akar áldássá lenni. Micsoda különbség?! De hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy naponta meghalok önmagamnak, felveszem a keresztet és követem Jézust. Többé nem én élek, hanem Krisztus él bennem, és ebben a hitben élem új életem.

Határozzuk el, hogy ma is mások hasznát fogjuk akarni.

Boros Róbert

DÉLUTÁN | 

A Szentlélek fő ajándékának célja

Igehely: 1Kor 14:1-5,23-26

Az apostol azt vallja, hogy a szeretet a legkiválóbb út, vagyis megnyilvánulás az összes kegyelmi ajándék között. A prófétálás pedig legyen a legkívántabb szolgálat a gyülekezeti istentiszteletek alatt. Miért? Azért mert, aki prófétál az „emberekhez szól, és ezzel épít, bátorít, vigasztal”. A nyilvános istentiszteleten nem vagyunk egyedül, hanem másokkal együtt imádjuk Istent. A prófétálás újszövetségi értelme pedig a tanítás, az igehirdetés és az igemagyarázat, ami nem Istent, hanem az embert szólítja meg, és inkább az értelmén keresztül, mintsem az érzelmeken. Ezért ragaszkodik az apostol ahhoz, hogy a gyülekezetben szóljunk inkább öt szót értelemmel, mint tízezret nyelveken.

Szívesen jönnek-e nem hívő emberek gyülekezeti istentiszteleteinkre? Ha egy nem keresztyén részt vesz egy álmosító vagy őrjöngő istentiszteleten, ahol szinte semmit nem ért, elnyomja az unalom vagy megfájdul a feje a kibírhatatlan zajtól, mi fogja őt arról meggyőzni, hogy oda még egyszer vissza kellene mennie? Tudnánk-e mondani három okot, amiért érdemes lenne valakinek a „mi” gyülekezetünkbe eljönnie? Olvassuk el még egyszer a 25. verset. Mit mond ez nekünk az istentiszteletről?

Boros Róbert

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
4 + 5 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Péld 10:17–21 Kulcsige: Péld 10:19 „A sok beszédnél elkerülhetetlen a tévedés, de az eszes ember vigyáz a beszédre.”

A beszéd talán az ember egyik legellentmondásosabb képessége. Ezzel tudunk bátorítani, útba igazítani, segíteni, megnevettetni másokat és kifejezni szeretetünket. Ugyanakkor a beszédünkkel ártani is képesek vagyunk másoknak, megalázni, megsérteni, pletykálni, hazudni. Sőt olyan sebeket tudunk okozni másokban, amelyek nagyon nehezen vagy egyáltalán nem gyógyulnak be az évek során sem. Jakab így ír erről: „Ugyanígy a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat” (Jak 3:5).