Igehely: Jn 4:10-15; Kulcsige: 4:14 „De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”
A négyszemközti beszélgetés során Jézus nem él vissza nagyságával, még korának az asszony gondolkodásában megmutatkozó zsidó felsőbbrendűségével sem. A Mester tapintatosan odaforduló szeretetének következményeként jön létre a valódi találkozás, amikor nemcsak a látszatkommunikáció szintjén, hanem ténylegesen egymásra figyelve kialakul a párbeszéd a megértés reményében.
Jézussal való párbeszéd minden ember számára a legnagyobb lehetőség, amit valaha megragadhat. Mert az, amit Jézus felajánl, az örökérvényű minden ember számára, ha elfogadja. Miről szólt ez a dialógus, amely Jézus és a samáriai asszony között folyt? Ha röviden, egy szóval kellene kifejezni, akkor ez a szükségről szólt. Először Jézus fizikai szükségletéről (szomjúság), amely nyilván reális és érthető. Aztán pedig egy a fizikainál is gyötrőbbről, a lelki szomjúságról, amelynek valódi enyhítésére az abban szenvedő még csak nem is gondol, hisz eddigi tapasztalata és ismeretei szerint arra nincs is mód. Jézus új életet adó vízről beszél. Olyan változás lehetőségéről, amelyről addig valóban nem gondolkozhatott senki, mivel nem is volt, és rajta kívül azóta sincs (ApCsel 4:12).
Rusu Sándor
Hóseás és Gómer második házassága
Igehely: Hós 3:1-5
Hóseás egy tragikus családi élmény kapcsán kapta elhívatását. Utalások vannak erre az 1. és 3. fejezetben. Ez a házasság Isten parancsára történt, bár a nő, akit elvett, egy parázna asszony volt. Hóseás nagyon szerette a nőt, az mégis hűtlenné vált hozzá, és prostitúcióba süllyedt. A férj bocsánata is hiábavaló volt, ezért kénytelen volt elbocsátani az asszonyt. Ez a személyes élmény alapvetően megszabta próféciájának jellegét. Az életében történt tragikus események voltak fő illusztrációi, hiszen az Izráel és Isten közötti szövetséget ehhez a házassághoz hasonlította.
Hóseás élete erőfeszítés volt arra, hogy megtartsa a házasság kötelékét. Miután felesége megszülte három gyermeküket, elhagyta a prófétát a szeretői miatt. De végül Isten büntetése utolérte. Ez a parázna nő jelkép lett, aki egyfelől jogosan volt elvetett dühös férje által, másfelől mégis megbocsátásban részesült. Ezzel mutatja be a próféta Isten és népe közötti „házasságát”. Ez a szeretet pedig Isten Izráel iránti erős szeretetének a bizonyítéka (Hós 2:21; 6:6; 11:1; 14:5).
Rusu Sándor
