2019. február 9., szombat

DÉLELŐTT | 
Vakok, akik látóknak hazudják magukat

Igehely: Jn 9:35-41; Kulcsige: 9:41 „Jézus ezt mondta nekik: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok: látunk, megmarad a bűnötök.”

A kiközösítés napjainkban is téma, akárcsak a befogadás. Megváltó Urunk maga is tapasztalta saját népe részéről a be nem fogadás, a kiközösítés borzalmas érzését. „Saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.” Ő együtt érez az üldözöttekkel, a hitükért szenvedőkkel. Meghallotta, hogy a farizeusok a meggyógyított vak embert kiközösítették a zsinagógából. Amikor később ismét találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel te az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus így felelt neki: „Látod őt, és aki veled beszél, ő az.” Erre az ember így szólt: „Hiszek, Uram.” És leborulva imádta Őt.” Ez az ember most már nemcsak szemével, de a szívével is lát.

Nincs annál nagyobb vakság, mint amikor valaki nem akar látni. Ilyenek voltak a Krisztust lépten-nyomon megfigyelő, Őt kritizáló farizeusok. Ezáltal azonban vakok maradtak, bár magukat látóknak hazudták, de a visszautasítás által a bűnük is megmaradt. Helyzetükben őszinte megtérésük hozhatott volna igazi változást, de ők nem akartak megtérni.

Hiszel-e, kedves olvasó az Emberfiában, igazolja-e őszinte bizalmadat az, hogy teljes szívből imádod Őt?

Gergely Pál

DÉLUTÁN | 

A mulasztás bűne

Igehely: Jak 4:17

Van olyan vélekedés, hogy a mulasztás az emberi gyarlóság része, ezért elnézőek lehetünk a mulasztással kapcsolatosan. Nyilván, az Úrnak erről más véleménye van. A mulasztás, a hanyagság bűn. Az Úr Jézus nem mulasztotta el, hogy velünk a golgotai kereszten történt áldozata által a legjobb jót tegye, hiszen ez által a Benne hívők számára lehetővé tette az üdvözülést. Megváltónk nem nézte, hogy mi megérdemeljük-e az Ő jótéteményét. Cselekedete irántunk való szeretetről és kegyelemről tanúskodik. Magatartása minket is bátorít arra, hogy tanuljunk jót tenni. Úgy gondolom, sokszor az is fontos, hogy akarjuk tenni a jót. Ilyenkor az Úr kész arra, hogy kezünket és szívünket is megerősítse a jónak cselekvésére. Az is segíthet az akarásban, ha arra gondolunk, hogy milyen sok jóban részesültünk már. A jótéteménnyel adósak vagyunk. Amíg az Isten szerinti jót tesszük, addig biztos nem vétkezünk. Azonban a semmittevés is bűnnek nyilvánul. Sokszor ebből nehezebb is megtérni, mint az elkövetett rossz tettekből. Adja a minden kegyelem Istene, hogy ama napon egy megtértet se kelljen vádolnia, még a mulasztás bűne miatt sem.

Gergely Pál

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
1 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: 1Sám 16:4–13 Kulcsige: 1Sám 16:11 „Majd megkérdezte Sámuel Isaitól: Itt van az összes fiad? Hátra van még a legkisebb – felelte ő –, de ő éppen a juhokat őrzi. Erre Sámuel ezt mondta Isainak: Üzenj neki azonnal, és hozasd ide, mert addig nem ülünk le, amíg ő meg nem érkezik.”

Dávidnak ez az útja – pásztorságtól a királyságig – arra emlékeztet bennünket, hogy Isten gyakran a legkevésbé valószínű jelölteket választja a legnagyobb céljaira. Amikor Sámuel eljött, hogy Isai fiai közül felkenje Izráel következő királyát, a legfiatalabb fiúra a legkevésbé sem gondolt. Isai és minden ember, aki akkor ott jelen volt, azt nézte, ami a szem előtt van; vagyis a kor elvárásainak, normáinak megfelelően ítélték meg a jelölteket. Isten azonban látja azt, amit mások nem, vagy nem is akarnak, mert más a kor aktuális elvárása – a neki szentelt szívet.