2019. február 26., kedd

DÉLELŐTT | 
Parancsolatában is ott az örök élet

Igehely: Jn 12:44-50; Kulcsige: 12:50 „Én pedig tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. Amit tehát én mondok, úgy hirdetem, ahogyan az Atya mondta nekem.”

Az Úr Jézus Krisztus szerint az örök élet feltétele a benne való hit: „aki hisz énbennem” – mondta a sokaságnak. Tehát, az embernek hinnie kell Őbenne, mint aki maga Isten és egy az Atyával: „Higgyetek bennem, hogy én az Atyában vagyok...” (Jn 14:11). Hinnie kell úgy is Benne, mint a világ Megváltójában. (12:48). Az örök élet következménye a Krisztussal és az Atyával való közösség (45.v.), valamint a Krisztus beszédének való teljes engedelmesség (48.v.). Annak van örök élete, aki mindezeket elmondhatja magáról: hisz Krisztusban, mint Isten Fiában, aki megváltotta, közösségben van vele, és megtartja az Ő beszédeit. Sokan azt mondják, hogy Jézus csak egy jó erkölcsi tanító volt, nem gondolva arra, amit C.S. Lewis mondott: „ha valaki csupán emberként állna elő ezekkel a tanításokkal, nem lehetne erkölcsi tanítómester”. Adjunk ma hálát, hogy Krisztus nem elítélni jött minket, hanem azért, hogy megmentsen. Keressük a vele való közösséget és a parancsolatainak való teljes engedelmességet.

Mennyire töltöd be Isten parancsolatait az életedben? Tudsz-e kétségek nélkül hinni Krisztusban?

Szabó Szilárd

DÉLUTÁN | 

A régi civilizációk kihaltak

Igehely: 2Pt 2:4-6

Két nagyon fontos igazságra hívja fel figyelmünket ez az igeszakasz: az ítélet valóságára és az abból való megmenekülés lehetőségére. Péter apostol történelmi példákkal támasztja alá Isten büntetésének valódiságát és súlyosságát. Az Istentől elfordult, erkölcsileg megromlott keresztyéneket és azok tanítóit sem fogja Isten megkímélni a büntetéstől (2Pt 2:1-3). Az isteni értékrend elhagyásának következménye az ítélet, legyen szó angyalokról vagy a világ majdnem teljes lakosságáról.

Isten ítélete viszont elkerülhető, hisz Isten megkegyelmezett az özönvíz előtti korszakból Noénak, megkegyelmezett Lótnak is Sodoma és Gomora ítéletekor, és ugyanebben a reménységben élhetnek azok, akik ma Isten félelmében élnek. Világunkat tűz fogja majd megemészteni (3:10), de mi reménységgel várunk egy új világot, „amelyben igazság lakozik...” (3:13).

Ne engedjük, hogy megtévesszen bennünket ennek a világnak a romlottsága, még ha keresztyén tanítók hirdetik is, és minden ember körülöttünk így él. Ami nem Isten akarata szerint van, az ítélet alá kerül!

Szabó Szilárd

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
3 + 1 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: Tit 3:1–2 „Emlékeztesd őket arra, hogy rendeljék alá magukat az uralkodóknak és a felsőbbségnek: engedelmeskedjenek, és legyenek készek minden jó cselekedetre. Senkit se szóljanak meg, kerüljék a viszálykodást, legyenek megértők, teljes szelídséget tanúsítva minden ember iránt.”

Az, ahogyan többek között a hatóságokhoz és a felsőbbségekhez viszonyulunk, világosan megmutatja, mennyire vesszük komolyan az Úr Jézus szelídlelkűségben való növekedésre felszólító parancsát. Mai igénk teljes szelídséget kér tőlünk, kivétel nélkül minden ember iránt. Szerető családtagjainkhoz, jóbarátainkhoz még képesek vagyunk úgy-ahogy szelídséggel viszonyulni, de milyen magatartást tanúsítunk a nehéz természetű, erőszakos, minket kihasználó vagy elnyomó emberekkel szemben?