2019. december 2., hétfő

DÉLELŐTT | 
Jó csendben várni

Igehely: JSir 3:25-26; Kulcsige: 3:26 „Jó csendben várni az Úr szabadítására.”

Bűnre hajlamos emberi természetünk nehezen tud csendben várni. Ha mégsem kerülheti el, panaszkodással és kritizálással próbálja a várakozást „elviselhetőbbé tenni”. Úgyhogy csak egy lehetőségünk van, ez pedig: „megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.” Ezért „tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg” (Róm 5:1,4-5). Igen, mert a csendben várakozó lélek tudja, hogy az Úr elhozza az általa elrendelt időben a teljes szabadulást. „Jó az ÚR a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz” (25.v.). Ha ezzel a meggyőződéssel várunk és élünk, egyre hasznosabb dolgokkal töltjük majd az időt. Hiszen csendben várni nem semmittevést jelent, hanem cselekedni azt, ami az Isten akarata, és félbehagyni azt, ami az én akaratom!

Tudsz csendben, imádkozva, Istenben bízva várni? Mit szoktál tenni a „nehéz időkben”?

Dézsi István

DÉLUTÁN | 

Eledel nem tehet tisztátalanná

Igehely: Mk 7:14-16, 21-23

„Ami az emberből előjön, az teszi tisztátalanná”(20.v.). Mindenkiből az jön elő, ami benne van – szokták mondani. Vannak ugyan, akik nagyon jól tudják palástolni azt, ami bennük van, de amikor nyomás alá kerülnek, kibújik a szög a zsákból.

Az eledel nem tehet tisztátalanná senkit, legfeljebb beteggé. Vétkezni lehet ugyan az evéssel úgy, ha a hasuk az istenük (Fil 3:19), de ez is a gonosz szív miatt történik. Mi a megoldás? Az, amit Isten ígért: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek”. Ha ez megtörtént, mi a mi dolgunk? Az, amit Salamon tanácsol: „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet” (Péld 4:23)! Ha valamilyen bűn mégis tisztátalanná tette a szívedet, imádkozz így: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem” (Zsolt 51:12)! „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent.” (Mt 5:8)

Dézsi István

Új hozzászólás

Nem vagyok robot!
7 + 6 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 21:7–14 Kulcsige: ApCsel 21:11 „Odajött hozzánk, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: Így szól a Szentlélek: «Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják.»”

Pál apostol számára nem az volt fontos, hogy neki minden jó és kényelmes legyen, hanem hogy az Úr akaratát teljesítse. Nemcsak a Tíruszban levő tanítványok figyelmeztették, hogy mi vár reá Jeruzsálemben. Ugyanerről tesz bizonyságot maga Pál apostol is Milétoszban, az efézusi véneknek: „fogság és nyomorúság vár reám” (ApCsel 20:23). És így is Jeruzsálem felé tart, mert tudja, hogy ez az Úr akarata, neki ott kell lennie, bizonyságot kell tennie mindarról, amit Jézus Krisztussal személyesen megtapasztalt.