2019. április 19., péntek

DÉLELŐTT | 
Íme, az ember!

Igehely: Jn 19:1-16a; Kulcsige: 19:5 „Ekkor kijött Jézus, rajta volt a töviskorona és a bíbor ruha. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember!”

A zsidó nép vezetői már rég eldöntötték, hogy Jézust megölik. Szabad kezük volt vallási ügyekben, de halálbüntetést kiróni csak a római helytartó beleegyezésével lehetett. Így került bele Pilátus a nagypénteki eseményekbe. Jézus kihallgatása során azonban rájött arra, hogy a vádlott nem egy közönséges bűnöző, valami megmagyarázhatatlan, de felemelő van a személyiségében. Innen a híres mondata: Ecce homo (íme, az ember)! Milyen embernek látta Pilátus Jézust? (1) Olyannak, aki király ugyan, de királysága nem földi, és szolgái nem harcolnak érte (18:36). (2) Olyannak, aki az igazság hirdetéséért született, de a hamisság áldozatává válik. (3) Olyannak, akit végtelen gyűlölet és maró gúny övez, de Ő megmagyarázhatatlan békességgel rendelkezik. (4) Ártatlannak látta, aki ennek ellenére csendesen belenyugszik halálos ítéletébe.

Pilátus sokat látott és mégis keveset. A császár barátsága döntő érv lett számára. Tudta, hogy ezen múlik karrierje, jövője. Kedves barátom, Nagypéntek reggelén hogy gondolkodsz Jézusról? Megértetted, hogy Ő nem csak a tökéletes ember, hanem Isten Fia? A Pilátus számára ellentmondásos dolgok akkor tisztulnak ki, amikor megérted, hogy az Isten Báránya önként tette le az életét azért, hogy örök életet ajándékozzon neked!

Fazakas György

DÉLUTÁN | 

A mi Húsvéti Bárányunk megáldoztatott

Igehely: Jn 19:16b-37

Az Isten kiválasztott, alázatos, szeplőtelen Báránya megáldoztatott. Bűnözők mellett, keresztre feszítve. Megáldoztatott felirattal a feje felett, amiben a vád is, de a gúny is benne volt. Pilátus részéről egy kis tétovázó, erőtlen elismerés is. Rájött ártatlanságára, átlátta a vádak hamisságát, de nem részesítette kellő tiszteletben. Isten vádja az emberiség felé, hogy bár megismerték Őt, mégsem tisztelték Istenként (Róm 1:21). Megáldoztatott a katonák közömbössége mellett, akik rutinszerűen elvégezték munkájukat, aztán osztoztak a Mester ruháin. Nem figyeltek egyébre, csak a csekély földi haszonra, ezért nem is lett övék a százados felismerése: „bizony, ez az ember Isten Fia volt” (Mk 15:39). Megáldoztatott, de nem úgy, hogy anyjáról ne gondoskodott volna. A családtagok közötti szeretet egyik legszebb példája. A keresztfán szenvedve sem feledkezett meg róla.

Megáldoztatott a próféciák beteljesedése közben. Mekkora bizonyító erő, hogy minden, a legapróbb részletekig aszerint történt, ahogy Isten korábban kijelentette. Semmi sem volt a véletlen műve. Ezért mondhatta ki Urunk, hogy: elvégeztetett! Az események szemlélője, János bizonyságot tesz azzal a céllal, hogy „ti is higgyetek.” Fogadjuk meg tanácsát!

Fazakas György

 Napi áhítat

Igehely: Hab 2:1–4 Kulcsige: Hab 2:3 „Eldöntött dolog már, amiről kijelentést kaptál, hamarosan célhoz ér, és nem okoz csalódást. Ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el.”

Habakuk próféta csalódott és türelmetlen, mert úgy tűnik neki, hogy Isten nem hallgatta meg a kérését (Hab 1:2). Az Úr válasza viszont jelzi, hogy az ő tudtán kívül már az Úr elkezdett válaszolni (Hab 1:5–11). A káldeusok (babilóniaiak) jönnek megbüntetni Izráelt. Isten válaszára Habakuk megint panasszal felel: „Bűnösebb néppel bünteted népedet? Miért tűnik úgy, hogy a gonosz megússza büntetés nélkül?” De most a próféta lelki őrhelyére, az ima bástyájára áll, és várja Isten kijelentését panasza dolgában.