2018. november 9., péntek

DÉLELŐTT | 
Elmúlik „e világ ábrázata”

Igehely: 1Kor 7:29-31; Kulcsige: 1Kor 7:31 „És akik a világ javaival élnek, mintha nem élnének vele, mert a világ látható alakja elmúlik.”

Annyi mindent kapunk Istentől ebben az életben, amelyek kisebb vagy nagyobb örömöt nyújtanak. Körülvesz bennünket a csodálatos természet, van szép lakásunk, feleségünk vagy férjünk, gyerekek, akik a Mindenható ajándékai, és még annyi minden. Ezek mind örömmel töltenek el itt a földön, de ugyanakkor figyelmet is igényelnek. Házastársaddal foglalkoznod kell, (és tedd is). A lakást fenn kell tartani. Ha gyönyörködni akarsz a természetben, időt és pénzt kell rá költened. Nem bűn ezekkel rendelkezni és örülni is nekik, de az bűn, ha úgy tekintesz rájuk, mint életed céljai, és minden energiádat és idődet ezekre fordítod. Emlékezz arra, hogy te nagyobb célokra lettél elhívva, mint a földi gyönyörök. Ezért fontos, hogy az örökkévalóság szempontjából szemléld az életet, és aszerint állítsd fel a fontossági sorrendet. Ne feledjük, hogy bármennyire jó és szép is e világnak ábrázata, egyszer mégis elmúlik.

Van-e olyan terület az életedben, ami túl sok energiát, időt, vagy pénzt emészt fel? Mit tehetsz ennek megváltoztatására?

Sebestyén László

DÉLUTÁN | 

Láttam négy pecsét feltörését és ítéletet

Igehely: Jel 6:1-8

A Bárány készül felnyitni az első pecsétet, amit Jánosnak látnia kell, s ezért a négy lelkes állat közül az egyik mennydörgés szavával megszólítja: „Jöjj és lásd!” Istennek vannak olyan titkai, amelyekbe nekünk nem enged bepillantást. De az eljövendő ítéletet tudatni akarja velünk, nem csak azért, hogy megismerjük annak módját, hanem azért, hogy vegyük komolyan a kegyelmi időt. Az ítéletre való figyelmeztetés egy vészjelzés, ami ébredésre szólítja a szunnyadozó hívőt és istentelen hitetlent. Bátorítás is a megszentelődés előrehaladására, illetve az evangélium hirdetésére. Vegyük komolyan Isten igéjét, használjuk ki a kegyelmi időt, mielőtt az ítélet bekövetkezne. Rengetegen járnak még Krisztus nélkül, akikre Isten haragja vár, ha meg nem térnek bűneikből. Vajon meg fogják-e hallani tőled és tőlem a jó hírt: azt, hogy ma még a Bárányban üdvösséget nyerhetnek, de holnap már az ő ítélete alá juthatnak? Imádkozzunk ma este név szerint azokért a személyekért, akik még Isten ítélete alatt vannak, mert nem adták át életüket Jézus Krisztusnak!

Sebestyén László

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 10:1–11 Kulcsige: 2Krón 10:7 „Amikor látták mindazok az izráeliek, akik a völgyben laktak, hogy azok megfutamodtak, és hogy Saul is meghalt fiaival együtt, elhagyták városaikat, és elmenekültek, a filiszteusok pedig odajöttek, és letelepedtek azokban.”

Lehet jó esélyekkel kezdeni egy életpályát, de könnyen el lehet rontani az irányt. Roboám a nagy esélyét eljátszotta, annak ellenére, hogy megvolt minden jogosultsága arra, hogy Salamon, a bölcs király utódaként győztes legyen. Diadalmenetben vezethette volna tovább Isten népét. Először jól is indult, amikor a vének tanácsát kérte ki. A baj azzal kezdődött, hogy a két vagy több tanács között nem tudott különbséget tenni, jól választani.