2018. május 15., kedd

DÉLELŐTT | 
A Szentlélek vezet, bölccsé tesz

Igehely: 4Móz 27:15-23; 5Móz 34:9; Kulcsige: 5Móz 34:9 „Józsué, Nún fia pedig megtelt bölcs lélekkel, mert Mózes reá helyezte a kezét. Izráel fiai hallgattak is rá, és úgy cselekedtek, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.”

Isten elmondja Mózesnek, hogy földi élete végéhez közeledik. Felküldi őt az Abárim hegyre, hogy megláttassa vele az ígéret földjét, ahova ő nem mehetett be, Isten elleni lázadása miatt. Mózes szívügye a közösség. Megkéri az Urat, hogy rendeljen egy új vezetőt, aki mindig népe előtt jár.

Józsuéban volt lélek (18 v.), de szükség volt arra, hogy a Mózesben lévő lélek is átáradjon bele a főpap jelenlétében, és megkapja a Mózes méltóságát is. Józsué meg is telt bölcs lélekkel.

Jézus a tanítványaira hasonló munkát bízott. Ők kellett vezessék az újszövetségi keresztyén gyülekezetet. Amikor tanítványaival utoljára találkozott, azt mondta (parancsolta) nekik, hogy maradjanak a városban, amíg fel nem ruháztatnak mennyei erővel, a Szentlélek erejével. Mennyei erő nélkül nincs bölcsesség, nincs vezetés, nincs előrehaladás.

Kérjük Isten Szentlelkét, hogy lakozzon bennünk, és a lelki munkában legyen segítségünkre. Isten minden munkása a Szentlélek által lett naggyá.

Akarunk-e növekedni a lelki szolgálat javára?

Veress Bálint

DÉLUTÁN | 

A Szentlélek gyümölcse: öröm

Igehely: Zsolt 51:10-14

Az igazi öröm nem a jó körülmények következménye, mert akkor csak a gazdagok tudnának örülni. Isten munkája által a szívben születik meg, és belülről hat kifele. Dávid ismerte ezt a tiszta örömöt (14). Amikor azonban hatalma megerősödött, sajnos vétkezett, és elvesztette ezt a belső örömöt. Bűnét Isten előtt megbánta és mély sóvárgással kérte, hogy Isten állítsa helyre és foglalkozzon a lelkével továbbra is (12).

Az újjászületés egyik következménye a tiszta öröm, egy olyan „belső lobogás”, ami semmivel nem téveszthető össze. Ez az öröm megnyilvánul a hétköznapokban, munkavégzés közben és az Istentiszteleten, amikor szívből imádom az Urat. De ezt az örömöt el lehet veszíteni, ha vétkezik az ember. Dáviddal is ez történt. Kedves olvasó neked van-e igazi örömöd, amit Istentől kaptál? Ezt nem lehet pótolni semmivel, vagy van, vagy nincs. Ha van, élj vele és engedd, hogy természetesen megnyilvánuljon benned. Ha elvesztetted, ne nyugodj bele. Fordulj Istenhez és kérjed Dávidhoz hasonlóan, hogy az Úr hallasson veled örömet és vígasságot. Ez a pünkösdi ünnep, lehet a helyreállásod ünnepe is.

Budai Lajos

 Napi áhítat

Igehely: Gal 5:22–23; 2Thessz 1:6–12 Kulcsige: 2Thessz 1:11 „Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit cselekedeteivel hatalmasan.”

Ha egy edényt megtöltünk, azt céllal tesszük. Ismerjük a bibliai képet: vannak tisztességre való edények, és vannak mást célt szolgáló edények. Bennünket az Isten tisztességre rendelt, de törékeny cserépedények vagyunk. Ám azt olvassuk, hogy ez kincset rejt magában: „Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van” (2Kor 4:7). Tehát mindnyájunkat jó és nemes célra teremtett a nagy Alkotó! Viszont a teremtmény engedetlenség miatt eltorzult és lázadóvá, vakmerővé vált. Újjáteremtő munkája által Ő képes újra hasznos edénnyé alakítani minket!