2018. január 8., hétfő

DÉLELŐTT | 
A Lélek erejével szolgálni

Igehely: Lk 4:14-15; Kulcsige: Lk 4:14 „Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába, és elterjedt a híre az egész környéken.”

A ma reggel olvasott két rövid igevers összefoglalja Jézus galileai működését. Jézus Krisztus mindenben Isten Lelkének a vezetése szerint járt, és szolgálatát is a Lélek erejével végezte. Attól kezdve, hogy bemerítkezésekor leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, Megváltónk teljesen a Lélek irányítása alatt végezte szolgálatát. Még a kísértés helyére is a Lélek indítására ment. A Jordán vizénél történő kinyilatkoztatásban a galambnak azért van fontos szerepe, mert rádöbbenhetünk egy nagyon fontos különbségre. Az özönvíz után Nóé galambja nem talált helyet a lábának, hogy leszállhasson a megáradt vizek fölött, viszont Isten Fia a megfelelő „nyugvóhely” Isten Lelke számára.

Bárcsak az jellemezne bennünket is, hogy Jézushoz hasonlóan, oda megyünk, ahova a Lélek indít, és sehova nem megyünk, ahova Ő nem akarja, hogy elmenjünk. Szolgálatunk is legyen minden egyes alkalommal a Lélek ereje által végzett szolgálat.

Ha megvizsgálod lelki szolgálatodat, kijelentheted-e, hogy igyekeztél mindig a Lélek erejével szolgálni? Ha nem, kész vagy-e ráhagyatkozni a Lélekre?

Horváth Ferenc

DÉLUTÁN | 

Krisztusi kinyilatkoztatás és közbenjárás

Igehely: Jn 17:6-13

Jeremiás után mintegy hatszáz évvel itt járt közöttünk a testté lett Ige. A következő néhány napon az Ő imádságából olvasunk részleteket. Kinyilatkoztatás, hogy Istent Atyjának nevezi. Másutt minket is arra biztat, hogy szólítsuk Őt így. Megérttette követőivel, hogy tanításai, szavai, tulajdonképpen Isten igéi. Felismerték már, hogy „te küldtél engem.” Most azt is megtudták tanítványai – az evangélium előző részeiben hosszasan tanította őket erre – hogy bár elmegy közülük, nem fogja magukra hagyni őket. Elküldi a Vigasztalót, de máris, s majd azután is közben jár értük: „Szent Atyám, tartsd meg őket...” Ahogyan a jó pásztor megőrizte övéit, ugyanúgy megőrzi az Atya is mindazokat, akik Krisztuséi. Közbenjáró imádságában először az övéiért könyörgött a Megváltó: „Én őértük könyörgök: nem a világért...” Nekem sokat jelent, hogy a kinyilatkoztatásokon túl közben is járt (és jár) értem. Lehet, hogy neked is szükséged van erre, testvérem. Olvasd és vedd észre újra, a Megváltó imádkozik érted.

Herjeczki Géza

 Napi áhítat

Igehely: Mt 27:1–2, 11–26; Kulcsige: Mt 27:14 „Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.”

Szomorúság töltött el, amint ez igének első sorait elolvastam. Mekkora sötétség volt a főpapok és a vének szívében, és milyen mérhetetlen gonoszság! Alighogy megvirradt, máris gonosz döntést hoztak: Jézust halálra juttatják. Aztán eszerint cselekedtek is: megkötözve átadták őt Pilátusnak. Ez a sötétség órája volt. No, de lássuk, milyen bűnt talált Pilátus Jézusban? Semmit, mert benne nem volt. Kérdésére: „Te vagy-e a zsidók királya?”, Jézus válasza csak ennyi volt: „Te mondod.” Ezen elcsodálkozott még Pilátus is. Miért nem próbálja menteni az életét?