2018. január 17., szerda

DÉLELŐTT | 
Ott kell a segítség, ahol a baj van

Igehely: Lk 5:27-32; Kulcsige: Lk 5:31 „Jézus így válaszolt nekik: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.”

A tegnap olvasott történet alapgondolatának folytatásaként, az időben is közvetlenül hozzá kapcsolódó mai történet arról tanít, hogy Jézus a bűnbocsánat ajándékozásában nem ismer korlátokat. Ennek előjele volt már Simon elhívása is, akiben olyan ember lett Jézus követőjévé, aki önmagát bűnösnek találta.

Léviben viszont olyasvalakit hívott el legközelebbi környezetébe Jézus, akit foglalkozása miatt a közvélemény egyértelműen megvetett és kitaszított Izráel közösségéből. Ezt a gesztusát betetőzte azzal, hogy a Lévi rendezte vacsorán asztalközösséget, tehát életközösséget vállalt a Lévihez hasonlóan megvetett és kitaszított emberek egész seregével.

A tiltakozó farizeusoknak és írástudóknak pedig arról adott leckét a Mester, hogy nem a bűn következményeként fennálló emberi helyzetek megállapítása és lerögzítése a küldetése, hanem a bűn elleni harc, a bűn áldozatainak irgalmas szívű megsegítése és meggyógyítása.

Hogyan viszonyulsz a mások által megvetett, lenézett emberekhez? Mit teszel azért, hogy a társadalmilag kiközösítettek megismerhessék Krisztust?

Horváth Ferenc

DÉLUTÁN | 

Forrás a pusztában

Igehely: Ézs 41:17-20

A nincstelenek és szegények vizet keresnek, de nincs... Hát a gazdagok? Azok esetleg, és egyelőre megvásárolhatják. S egy darabig még azt is hihetik, hogy pénzért mindig, meg persze mindent megvehetnek. Vizet, s ami az életet széppé teszi. Ám eljön az idő, amikor a szegény is, meg a gazdag is rájön, hogy nincs, ami kellene, ami éltetne... nyelvük kiszárad a szomjúságtól.

A kopár hegyeken folyó, a völgyben forrás, a pusztában tó kellene, hogy a cédrusok életben maradjanak, ne kipusztuljanak, hanem növekedhessenek.

Életünk útvesztőiben, pusztájában útmutatás kellene, bűneinkre bocsánat kellene, hogy el ne tévedjünk, hogy egymást fel ne emésszük, bele ne haljunk bűneinkbe.

Kellene, s van is – de csak annak, aki fölismerve tehetetlenségét, szegénységét, segítségért kiált, s el is fogadja Annak kinyújtott kezét, aki egyedül képes arra, hogy megoldást, életet adjon szomjazó népének. Jöjj testvérem, kérjük együtt segítségét, áldását; énekeljük együtt: Áldásod gazdag folyóit áraszd e világra szét!

Herjeczki Géza

 Napi áhítat

Igehely: 2Kir 15:5, 32–38 Kulcsige: 2Kir 15:5, 34 „Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan apja, Uzzijjá tette.”

Olyan sok a romlás és rombolás mostanában! Szükség van építő emberekre, vezetőkre. Mit tanulhatunk Jótámtól?

Ő Istennek akart tetszeni. Ez szép és jó dolog, hasznos. Így élni dicséretes, kívánatos. Minden embert erre teremtett Isten. Amikor erre törekedünk, áldás lesz az életünkön.

Törődött Isten házával, építette és szépítette azt. Ez szép és jó hozzáállás. Isten hajléka kell, hogy épüljön, legyen nagy hatást gyakorló. Az embereknek öröm ilyen helyekre jönni.