2018. augusztus 8., szerda

DÉLELŐTT | 
Nem elég az Urat ismerni, cselekedni is kell akaratát!

Igehely: Mt 8:5-13; Kulcsige: Mt 8:9 „Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, nekem is vannak alárendelt katonáim. És ha azt mondom az egyiknek: Menj el! – akkor elmegy, és a másiknak: Gyere ide! – akkor idejön, vagy ha szólok a szolgámnak: Tedd meg ezt! – akkor megteszi.”

Tegnap láttuk a hitetlenek változatosságát. Ahhoz hasonlóan Jézus követői között is láthatjuk a sokszínűséget. Vannak köztük olyanok, akik azt gondolják magukról, hogy csupán testi származásuk alapján részesei lehetnek a mennyországnak (12). Legtöbbjüknél a hit megmarad az átlagos szinten, de van abból kitűnő, még Jézus számára is meghökkentő hitvalló is köztük (10).

Amikor valaki foglalkozása, munkabeosztása, sőt a „katonás rend” megnyilvánulásai közepette éli mindennapjait, akkor valamit megértett Isten rendjéből. Ő a Parancsnok, akinek szavára minden úgy zajlik, és mindenki úgy ugrik, ahogy Ő megparancsolta. Mennyire világosan egyértelmű ez! És milyen kiváló lenne így élni! Keresztyén világunk is másképpen nézne ki és állna helyt, ha az isteni rendet ilyen magától értetődőnek vennénk - és tennénk!

Tudsz-e a századoshoz hasonló példás hívő embereket a közeledben?

Amikor Jézushoz mész, milyen alapon kérsz Tőle?

Hogyan válhatnak példává mások előtt a találkozásaid Jézussal?

Papp Dániel

DÉLUTÁN | 

Gyógyító remény

Igehely: Ezsd 10:1-4

Izráel népe megtapasztalta, hogy Isten szent és szava igaz. Már Mózes korában intette az Úr a választott népet szent életre. Az ítéletek beteljesedtek a nép fogságba vitele alkalmával. A nép azonban nemcsak Isten szent következetességével, de megtartó kegyelmével is szembesülhetett. Ígéretéhez híven Isten megtisztította a népet a fogságban, és a próféták által emlegetett maradék hazatérhetett. Ilyen tapasztalatok után szembesültek a vezetők a nép újabb engedetlenségével. Belátták a nép gyarló helyzetét, és az írástudó Ezsdráshoz mentek, Ezsdrás pedig az Úr elé ment. Sírva, lelkében összetörve imádkozott. Kérdések kavarogtak szívében (9:14), és reálisan látta áldatlan helyzetüket, akárcsak a nép egy része.

Sekanjá hozzájuk hasonlóan bánkódott, de nemcsak gyásszal, hanem reménységgel a szívében. Minden időkre érvényes példát adott általa elénk Isten. Elismerte a bűnt, felismerte az Istennel való megbékülés szükségességét, és kész volt cselekedni, megszólalni és másokat megtérésre hívni. Őszintén tekintett a múltra, helyesen cselekedett a jelenben, és reménységgel tekintett előre. Tegyünk így mi is, valahányszor eltávolodunk szent és kegyelmes Istenünktől!

Mezei Ödön

 Napi áhítat

Igehely: Mt 24:45–51; Kulcsige: Mt 24:46 „Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál ura, amikor megjön!”

Kiváltságos dolog az Úr szolgájának lenni. Az Úr minden gyermeke szolgálatra lett elhívva. Aki az Urat akarja szolgálni, embertársai felé is kész kell legyen a szolgálatra. Az Úr az, aki egyes szolgáit a többi szolgák fölé rendeli, hogy kiadja nekik az eledelt idejében. „Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál ura, amikor megjön!” Abból a lelki eledelből, amit másoknak adunk, először mi kell jóllakjunk, és azt gyakorlatba ültessük, hogy másoknak is jószívvel adhassuk.