2018. augusztus 4., szombat

DÉLELŐTT | 
„Én vagyok, ne féljetek!”

Igehely: Jn 6:16-21; Kulcsige: Jn 6:20 „De ő így szólt hozzájuk: Én vagyok, ne féljetek!”

Mennyire nagy áldás Jézust látni az élet viharaiban. Tanítványaiként olyan hétköznapi tevékenységeink vannak, amelyek elvégzésre várnak. Ilyenkor előfordul, hogy problémákba, nehézségekbe ütközünk. Kihívás megharcolni, hogy a vihar erősségére figyelünk, vagy meglátjuk Jézust, amint a tengeren járva közeledik életünk hajójához. Sokszor elfelejtjük azt, hogy Ő harcol értünk. Olykor a magunk erejéből próbálunk megoldást találni a problémákra, máskor pedig megijedünk a próba méretétől. Ezért szükséges, hogy Ő emlékeztessen bennünket arra, hogy: „én vagyok, ne féljetek!” Ha a mai napon elfelejtettük volna, hogy abban a viharban, amelyben éppen benne vagyunk, ott van Jézus, - „ha úgy tűnik, túl nagy a próba, erőnk nem futja, s a cél még messze van, ha álmaink árnyék borítja, s a szívünk mélyén a kétség fojtogat”, emlékeztessük magunkat erre az egy ígéretre: én vagyok, ne félj! Isten azt akarja, hogy bízzunk Benne a körülményeink ellenére is. Legyen igaz ránk nézve a mai napon: Jézust látjuk életünk viharaiban.

Szűcs Dániel

DÉLUTÁN | 

„Felkarolja a megalázottat”

Igehely: Lk 1:46-55

Mária énekében látjuk, hogy mindabban, ami vele történik, Isten hatalmas tetteit ismeri fel. 

Angyal jelenik meg neki, és bejelenti, hogy Isten kiválasztotta egy nemes feladatra. Ez a kiválasztás nem azzal jár, hogy rendkívüli képességek birtokában lesz, hanem egészen meglepő módon: gyermeket vár! Abban a korban nagy szégyen volt, ha egy leány házasságon kívül teherbe esett. Megvetették és mindenki elfordult tőle. Ezért döntött József úgy, hogy csendben, feltűnés nélkül felbontja a jegyességet, mert nem akarja nyilvánosan megszégyeníteni Máriát. Isten beavatkozása téríti el Józsefet szándékától. Mária ebben a megalázott állapotban felismeri Isten útját, és magasztalja Őt mindazért, amit vele tett. Mária nem az útra, hanem a célra néz. Vajon mi felismerjük életünk nehéz eseményei mögött Isten tervét életünkre nézve? Tudunk-e megalázó, vagy szenvedéseken át vezető utakért, eseményekért hálát adni, és magasztalni értük Istent? Eseményekre visszanézve, tudjuk-e mondani Máriával együtt: „Hatalmas dolgokat cselekedett velem az Úr!?” Ez azért van, mert Isten felkarolja a megalázottat.

Szűcs Dániel

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 21:7–14 Kulcsige: ApCsel 21:11 „Odajött hozzánk, levette Pál övét, megkötözte vele saját kezét és lábát, és ezt mondta: Így szól a Szentlélek: «Azt a férfit, akié ez az öv, így kötözik meg Jeruzsálemben a zsidók, és pogányok kezébe adják.»”

Pál apostol számára nem az volt fontos, hogy neki minden jó és kényelmes legyen, hanem hogy az Úr akaratát teljesítse. Nemcsak a Tíruszban levő tanítványok figyelmeztették, hogy mi vár reá Jeruzsálemben. Ugyanerről tesz bizonyságot maga Pál apostol is Milétoszban, az efézusi véneknek: „fogság és nyomorúság vár reám” (ApCsel 20:23). És így is Jeruzsálem felé tart, mert tudja, hogy ez az Úr akarata, neki ott kell lennie, bizonyságot kell tennie mindarról, amit Jézus Krisztussal személyesen megtapasztalt.