Igehely: Gal 2:6-10 „Azok pedig, akik tekintélyeseknek számítanak – hogy a múltban mik voltak, azzal nem törődöm; Isten nem nézi az ember személyét –, azok a tekintélyes személyek engem semmire sem köteleztek. 5Móz 10,17 Ellenkezőleg: elismerték, hogy rám van bízva a körülmetéletlenség evangéliuma, mint ahogyan Péterre a körülmetélésé. Mert aki munkálkodott Péter által a körülmetéltek közötti apostolságban, az munkálkodott énáltalam is a népek között. És amikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, megállapodásul kezet adtak nekem és Barnabásnak, hogy mi a népekhez menjünk, ők pedig a körülmetéltekhez. Csak azt kérték, hogy emlékezzünk meg a szegényekről; ez az, amit én igyekeztem is megtenni.”
A régi időkben, amikor a kézfogás még nem vált egyszerű jelképes cselekedetté, azért nyújtottak egymásnak kezet az emberek, hogy mutassák: nincs náluk semmiféle fegyver, baráti, békés érzelmekkel közelednek. (mek.oszk) Az üdvözlés ilyen kifejezése mind a mai napig figyelmet, egyetértést és összefogást jelent. Ez lehet hivatalos diplomáciai gesztus, vagy baráti érzület kifejezése. Köztudott, hogy Pál munkásságát többen is gyanús szemmel nézték, különösen az elején. A pogányok között végzett missziója ellenérzést váltott ki a zsidó hagyományokat őrző keresztyénekben. Éles vita is kerekedett ebből, amelyet a jeruzsálemi gyűlésen orvosoltak (ApCsel 15). Talán erre az alkalomra utal itt Pál, hogy a „tekintélyesek” (vagyis az apostolok) „kezet adtak” neki és Barnabásnak, hogy a pogányok közt munkálkodjanak. Ez úgy is értendő, hogy szabad kezet kaptak erre a specifikus szolgálatra, ugyanakkor ezzel egyetértésüket is kifejezték, és támogatásukról biztosították őket. Milyen kéznyújtásra van szükség napjainkban? Hogyan fejezhetjük ki egyetértésünket, és hogyan támogathatjuk az Úr munkáját? Például, amikor nyílt szavazás van a gyülekezetben, kész vagy-e támogatni azt, ami jó? A közösség érdeke áll-e ilyenkor előtted, vagy talán személyeskedés, rokonszenv vagy ellenszenv? Van-e elismerő szavad, amikor az Úr szolgáit kézfogással köszöntöd? Bátorító-e a kézfogásod (és a tekinteted), amikor a gyülekezetben a testvéreiddel találkozol? Ki tudod-e mondani, hogy nagyra értékeled azt, ha valaki áldozatot vállal a közösségért? Átvitt értelemben: miért nyújtod a kezed, azért hogy adj, vagy azért, hogy kapj valamit a közösségben? Van-e imára felemelt kezed, és a Mózesek karját tartó imakarod? Tudsz-e vigasztalni, másokat átölelni? Mi (mennyi) van a kezedben, amikor a perselyért nyújtod a kezed, vagy céladakozás történik? Ott van-e a két kezed, amikor közösségi munkát szervez a gyülekezet? Te szolgálod a közösséget, vagy azt várod, hogy a közösség szolgáljon téged? Csak kétféle szolga van, kétféleképpen kinyújtott kéz: vagy önmagadat szolgálod, vagy pedig a közösséget. A végső kérdés, hogy a saját, vagy a mások vállát veregeted?
Sallai Jakab
Könyörögjünk Isten gyermekeinek egységéért! – Jn 17:20-21
Ne vesd meg Isten parancsait! – 1Sám 13:5-14; 15:1-23 (Aranymondás: 1Sám 15:22)
Dávid leomlott sátorának fölemelése
Igehely: Ám 9:1-15
Érdekes fordulóponthoz érkezik itt Ámós könyve. Eddig egy haraggal telt Istent láttunk, aki megítéli Júdát és Izráelt bűneikért, majd ugyanaz az Isten azt mondja, hogy felépíti Dávid leomlott sátorát. Isten nem hagyja a bűnt büntetlenül, ő soha nem volt elnéző a bűnnel szemben. Ma sokszor csak Isten szeretetét hangoztatják, és nem beszélnek szigorú bűngyűlöletéről. Júdában nem éltek az Úr igéje szerint: bálványokat imádtak. Izráelről ezt olvassuk: „méreggé teszitek a törvényt, és az igazságot földre tiporjátok.” (Ám 6:7). Ez a háttere az Isten népe között eluralkodott bűnöknek: nem élünk az ige tanítása szerint, és azokat, akik az igét képviselik, és szembesítenek is azzal minket, megbélyegezzük. Aki az igazság ellen szól, nincs megszólva. Ha valaki az igazságot emeli és védi, abban nincs testvéri szeretet, konfliktuskereső, mindig a bajt csinálja. Ahol az igének nincs tekintélye, az igazságnak sincs többé helye. Ez kaotikus állapotba juttatja a gyülekezetet. Júda és Izráel helyzete reménytelenné vált. Legalábbis úgy nézett ki. De Isten tovább vitte Ámóst a látomásban. Ígéretet tett, hogy felépíti azt, amit a bűn, és azok, akik a bűnt szerették és pártolták, leromboltak. Isten megengedheti, hogy a megtérni nem akaró learassa bűneinek a következményét. És sokszor meg is teszi. Viszont nincs olyan elrontott helyzet, ahonnan Isten ne tudna felépíteni, ha készek vagyunk megtérni. Isten nemcsak felépíti a gyülekezetet, meg is áldja: munkálkodóvá és gyümölcsözővé lesz. De ez csak úgy fog megtörténni, ha az ige és az igazság mellett kötelezzük el magunkat. Az mellett, amit a Biblia mond, amit a Szentlélek tesz. Ameddig a bűnt, és a megtérni nem akaró bűnpártolókat megtűrjük a gyülekezetben, nem fog áldást adni az Úr. Ahhoz, hogy legyen egy biblikus felépülés, sok esetben szükséges egy biblikus leépülés. Ne azt sajnáljuk, hogy lesznek, akik nem fognak jönni többet, hanem az fájjon, hogy nem tud az Úr adni áldást. Hogy nem tudunk gyümölcsöző életet élni, nincs növekedés. Az Úr legyen irgalmas! Ugyanaz az Isten, aki megbüntet a bűn miatt, megbocsát, ha megtérünk, és fel tudja építeni mindazt, ami leomlott, vagy a bűn miatt nem tudott felépülni. A gyülekezet jövője biztosítva van Isten ígéretében!
Józsa Zsolt
