2017. március 1., szerda

DÉLELŐTT | 
Jézus vállalta a sorsát

– Mk 10:32-34

A tanítványok érezték, hogy valami rossz dolog fog történni Jeruzsálemben. Félelem támadt bennük, és nem értették, miért kell oda menni, ahol már többször próbálták megölni őket. Jézus Krisztus nemcsak megérezte, hanem tudta, mi vár rá.
Sokszor már valami rossznak a gyanújától is félelem támad bennünk. Mi lehet a legrosszabb, ami velünk történhet? Talán megvernek, elveszítjük a munkahelyünket, vagy valami betegség támad meg minket? Mi lehet ennél is rosszabb? Lehet, hogy meghalunk? Az embernek a legtöbb félelme voltaképpen a haláltól való félelemhez vezethető vissza. A halál egy olyan tényező az ember számára, amin nem tud uralkodni, és ezért fél tőle. Jézus Krisztus, aki az Élet fejedelme, fel volt készülve, hogy küldetésének vége az lesz, hogy meghaljon az emberiség bűnéért. Bár borzasztó és keserű pohárnak tűnt számára is a halál, mégsem a szenvedések mélységét látta benne, hanem az azt követő életet (Jn 11:25-26).
Vannak-e olyan jelenlegi problémák vagy jövőbeli események, amelyek félelmet támasztanak benned?
Mi az, ami erőt ad a próbák legyőzésére?

Nagy Ferencz

DÉLUTÁN | 

Atyai nevelés

– ApCsel18:24-28

Szükségünk van a nevelésre. Ahogy Akvila és Priszcilla továbbsegítették Apollóst, úgy nekünk is kell segítenünk egymásnak, és el kell fogadnunk a formálást. Akvilláék készségének ötvöződnie kell Apollós alázatával és nyitottságával. Nemcsak elméleti tudást kell elsajátítani, ahogyan Apollós is tette. Mert volt bibliaismerete, de ez nem elég, kell az ige megélése. Nemcsak a bemerítés helyes volta fontos, bár arról ők sokat beszéltek, hogy nem kell a János keresztségénél megállni, nem elég csupán a bűn elismerése és bevallása, hanem kell annak elhagyása, és a bűn feletti mindennapi győzelem, amit csak Jézus ad. Így bemerítkezett Jézus nevére, vállalva őt életének központjává. Sajnos, sokan az úgynevezett „keresztyének” idáig sem jutnak el, de vannak olyanok is, sajnos, akik csak idáig jutnak. Nekik céljuk a bemerítés. Ennyi. De van tovább: a szolgálat. Apollós ment és szolgált, prédikált, nevelt másokat is. Az igeismerettől jussak el a megélt igéig, a bűn felismerésétől a győzelmes életig, a bemerítéstől jussak el a szolgálatig. Ezt az utat kell nekünk végigjárnunk.

Szűcs Sándor

 Napi áhítat

Igehely: Jer 15:15–21 Kulcsige: Jer 15:16„Ha eljutott hozzám igéd, én élvezettel forgattam a számban, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene.”

Jeremiás próféta testi-lelki valójában átélte, hogy mit jelent az üldöztetés, magány, bánat, bántás vagy egy súlyos seb. Mindezt egyetlen okból kifolyólag: ő igaz próféta volt, és hamisítás nélkül hirdette Isten Igéjét. Én harmincegynéhány keresztyénként megélt év alatt egy pofont sem kaptam hitemért, sem az Igéért...Mennyire különböző hatást gyakorol az Isten Igéje az emberekre. Jeremiás élvezte azt, vidámságot és örömöt szerzett számára. Megtanulta, hogy az Isten jóságából csak jó Igék és jó cselekedetek származnak, még akkor is, ha azok kemény ítéletet jelentenek ki.