2017. május 26., péntek

DÉLELŐTT | 
Az őt szeretőknek készítette

– 1Kor 2:6-13 Kulcsige: 1Kor 2:9

A megfeszített Krisztusról szóló evangélium az Isten titkos bölcsessége. Nekünk, akik hittel fogadtuk a hirdetett igét, és megbánva bűneinket, hozzá tértünk, Isten adta a Szentlelket, hogy megismerjük azt, amit ő ajándékozott az Úr Jézussal együtt nekünk.
A mi Istenünk számunkra nemcsak megismerést adott, hanem a menny dicsőségét és azokat az áldásokat, amiket kijelentett a hét gyülekezetnek. A menny ragyogása, pompája, a benne folytatott élet messze felülhalad minden megszerezhető tapasztalatot ezen a földön, minden szót, fogalmat és gondolatot. Nincs, amihez hasonlíthatnánk azt, amit készített Isten, azoknak, akik szeretik őt. Nem kell csodálkozni azon, hogy Krisztusnak is megüresedésre volt szüksége, hogy emberré legyen, és közöttünk lakozzék.
Isten munkája az is, hogy mindezeket hallva, tudva, nem kétely támad a szívünkben, hanem bizonyosság. A Szentlélek adja az Isten megismerésének és a menny valóságának bizonyosságát a szívünkbe.
Hogyan fogjuk ma bizonyítani Isten iránti szeretetünket?

Kaszta Áron

DÉLUTÁN | 

A hazug nyelv

– Ez 13:1-9

Az emberi dolgokat nagyon könnyű félremagyarázni, beszélni róluk, ha nem is vagyok hivatott beszélni arról. Sokan a próféták közül úgy gondolták, hogy ezt meg lehet tenni az Úr igéjével is. Ezékielnek prófétálni kellett az önjelölt próféták ellen, akik fennhangon hirdették beszédüket, de nem az Úr küldöttei voltak. Ezeket úgy nevezi meg az ige, hogy saját lelkük után mennek, saját szívükből prófétálnak, és nem Istentől vették az üzenetet.
Ma is sok mindenre rá lehet mondani, hogy az Úrtól van. Lehet intelligenciából, fényes elméből, tanultakból nagyon szép elméleteket elmondani anélkül, hogy Istennek köze lenne hozzá. Ez veszélyes, és számítani kell arra, hogy az Úr ezt számon kéri.
Az a panasza Istennek, hogy népe nem is ismeri fel, nem tud különbséget tenni a hamis és igaz próféták között, és nem állnak a résre, hogy megakadályozzák a hazug nyelvek álszent beszédeinek a beáramlását. Ma is sok ilyen önjelölt próféta van, akik az Úr nevében saját elméletüket hirdetik. Legyünk résen, hogy az ilyen hazug nyelvek áldozatává ne váljunk, hanem idejében felismerve, kiszűrve, távol tartsuk őket. Legyen a tudomány egészséges beszéde, és az Úrtól kapott üzenet szentsége értékes számunkra.

Papp László

 Napi áhítat

Igehely: Jer 15:15–21 Kulcsige: Jer 15:16„Ha eljutott hozzám igéd, én élvezettel forgattam a számban, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene.”

Jeremiás próféta testi-lelki valójában átélte, hogy mit jelent az üldöztetés, magány, bánat, bántás vagy egy súlyos seb. Mindezt egyetlen okból kifolyólag: ő igaz próféta volt, és hamisítás nélkül hirdette Isten Igéjét. Én harmincegynéhány keresztyénként megélt év alatt egy pofont sem kaptam hitemért, sem az Igéért...Mennyire különböző hatást gyakorol az Isten Igéje az emberekre. Jeremiás élvezte azt, vidámságot és örömöt szerzett számára. Megtanulta, hogy az Isten jóságából csak jó Igék és jó cselekedetek származnak, még akkor is, ha azok kemény ítéletet jelentenek ki.