2017. június 9., péntek

DÉLELŐTT | 
Egyetértés Krisztus akarata szerint

– Róm 15:1-7

Két diák diplomázott egy híres egyetemen. A vizsgázók osztályában a legmagasabb fokú kitüntetést egy vak hallgató érte el. Amikor megkérdezték titka felől, elmondta, hogy eredményeinek felét barátjának köszönheti. Először akkor találkoztak az iskolában, amikor kar nélküli társa levezette a vak diákot egy lépcsősoron. Ez az ismeretség barátsággá alakult, és gyönyörű példáját szolgáltatta az egymástól való függésnek. A vak diák vitte a könyveket, amelyeket a kar nélküli diák hangosan elolvasott közös tanulásuk idején, így mindkét hallgató segítséget kapott a másik képessége alapján.
Mindegyikünk a felebarátjának kedvezzen, mégpedig annak javára, épülésére! A másiknak való kedvezés legtökéletesebb példája Jézus Krisztus. Ő sohasem nézte a maga hasznát, mindent az emberiség javáért tett. A Krisztus akarata szerinti egyetértés kölcsönös. Ha hosszútávon az egyik mindig csak diktál, a másik meg engedelmeskedik, az egyoldalú egyetértés. Miért szükséges a kölcsönös egyetértés? Ki adhatja ezt?

Nagy István

DÉLUTÁN | 

Erő a szenvedésben

– Jak 5:7-11

Sok évvel ezelőtt egy férfinak le kellett vágni mind a két lábát. Ez a műtét azonban nem állította meg betegségét, és végül meghalt. Néhány nappal a halála előtt meglátogatta a lelkipásztora a kórházban, és a beteg valami olyat mondott, ami tökéletesen kifejezi a tűrést a szenvedésben, a hívő ember számára: „Sohasem választottam volna egyik próbát sem, amelyen átmentem, de nem mellőztem volna egyiket sem, az egész világért sem.” Ez az ember tudatában volt annak, hogy a szenvedésnek értéke van.
Jakab apostol türelemre inti olvasóit: az Úr eljövetelét illetően, a testvéri kapcsolatokat illetően és a szenvedés hordozását illetően. A szenvedés tűrésében példaként a prófétákat és Jóbot állítja elénk. Emberi mércével mérve, amennyit Jób szenvedett, nem sokan szenvedtek e földi létben. Jézus Krisztus azonban még Jóbnál is többet szenvedett, hiszen bűneinkért gyötrődött a kereszten, és értünk vállalta a kereszthalált. Lelke által erőt tud adni a benne bízónak, akár betegség miatt szenved, akár éppen az evangéliumért és Krisztusba vetett hitéért kell szenvednie. Erősítsen az Úr bennünket szenvedéseinkben!

Horváth Ferenc

 Napi áhítat

Igehely: Lk 10:17–24 Kulcsige: Lk 10:21 „Abban az órában így ujjongott Jézus a Szentlélek által: «Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egyszerű embereknek. Igen, Atyám, mert így láttad jónak.»”

Harminc évvel ezelőtt jelent meg egy film, amely Lukács evangéliuma alapján mutatta be Jézus életét. Több nyáron is levetítettem ezt a filmet kultúrházakban, sátrakban, utcán, még kocsmák udvarain is. Összességében vagy negyven alkalommal néztem meg, de nem tudtam megunni! A nézőket is megragadta, mert bemutatott egy mosolygós, derűvel, örömmel teli Jézust. Az emberek könnyen azonosultak vele. Ugyanakkor sokan a hívők közül megbotránkoztak: szerintük Jézus szentebb, visszafogottabb és komolyabb volt.