2017. június 16., péntek

DÉLELŐTT | 
Megmutatja, mit tanítsunk

– 1Kor 2:6-13

Mindenki lehet tanító? A Talmud kétféle embert említ. Az egyik, aki már elérte azt a szín­vonalat, hogy rabbi (vallástanító) lehetne, de mégsem adja ma­gát a közösség szolgálatára. A talmudi hasonlat szerint az ilyen ember olyan, mint aki látja, hogy az utcán összeesett valaki, de ő eltakarja szemét, hogy ne lássa a szenvedőt. A másik az a típusú ember, aki nem érte el azt a szintet, hogy alkalmas legyen rabbinak, mégis az lesz. Az ilyen embert az olyan magzathoz hasonlítja, aki már azelőtt meghalt, hogy megszületett volna. Mindkettőt nagyon szigorú ítélet követi.
Jakab apostol figyelmeztet: „testvéreim, ne legyetek sokan tanítók...”(Jak 3:1). Pál apostol hangsúlyozza, hogy az isteni bölcsesség egészen más tartalmú, mint a jelenleg uralkodó közgondolkodásé. Az isteni bölcsesség alapja, hogy megismerjük mindazt, amit Isten ajándékozott nekünk. Ezt tanítani nem lehet emberi bölcsességből tanult szavakkal, hanem a Lélektől jött tanítással, a lelki dolgokat a lelki embereknek magyarázva.

Nagy István

DÉLUTÁN | 

Menj a lelki aratásba!

– Lk 10:1-6

A bibliai időktől kezdve a közelmúltig, az aratás volt az egyik legfontosabb tevékenység az emberek életében. Ma a legtöbb ember számára az aratásnak nincs túl nagy jelentősége, mert az emberek nincsenek közvetlen kapcsolatban a földműveléssel. Akik az iparban vagy más ágazatban dolgoznak, csak annyit tapasztalnak, hogy bizonyos okok miatt drágult a kenyér. A Biblia azonban sokat beszél az aratásról, és a lelki életre is alkalmazza egyes vonatkozásait.
Az aratás képe az Ószövetségben, szinte kivétel nélkül, mindig ítélettel kapcsolatos. Az Újszövetségben azonban megjelenik a lelki aratás fogalma, mint olyan lelki munka, amely által a Krisztus evangéliumát halló embereknek segítünk, hogy átadják életüket az Úrnak, vagyis learattassanak Krisztus számára.
Adja az Úr, hogy magunkévá tegyük William MacDonald gondolatait: „Amikor a világ nagy ínségének szemlélésével foglalkozunk, az Úr megterheli szívünket a körülöttünk levő elvesző lelkekkel. Akkor rajtunk múlik, hogy elmenjünk őértük, és igyekezzünk az érett gabonát betakarítani.”

Horváth Ferenc

 Napi áhítat

Igehely: 5Móz 1:29–38 Kulcsige: 5Móz 1:36 „Csak Káléb, Jefunne fia fogja meglátni azt, neki és fiainak adom azt a földet, amelyet bejárt, mert ő hűségesen követte az Urat.”

Józsué és Káléb a hit emberei voltak. A próbákban megerősödött a hitük, mert bíztak Isten ígéretében. A nép miért hátrált meg? Valószínűleg azért, mert a láthatókra néztek és megijedtek. Mózesről azonban azt olvassuk: „Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant” (Zsid 11:27). Az, hogy ő nem ment be a földi Kánaánba, részben a nép számlájára írható: „Rám is megharagudott az Úr miattatok, és azt mondta: Te sem mégy be oda” (5Móz 1:37). Láthatjuk, hogy a hit, a bizalom és a hűség mellett fontos az engedelmesség is.