2017. július 14., péntek

DÉLELŐTT | 
Üdvözíteni jött

Kulcsige: Jn 3:17 „Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.”

Most vakáció van. Ha véget ér az iskolai szünet, felmerül a kérdés: – Mit tettél a vakációban? Sokszor hangzik el válaszként: – Semmit. Arra a következtetésre jutottam, hogy ez nem azért van így, mert a tanulók nem tettek semmit, inkább azért, mert sokan céltalan, és ezért hasztalan módon töltötték a vakációt. Fontos, hogy jó céljaink jó irányba tereljék az életünket. Ebben Isten mutatott nekünk példát. Igénk, amelyben a Biblia talán legismertebb igeversét is olvashatjuk, megerősíti bennünk, hogy a szerető Istennek, Édesatyánknak jó célja van az életünkkel. Bár jogosan elítélhetne, kegyelméből úgy döntött, Fia által üdvösséget kínál minden benne hívőnek, köztük nekem is.
Hit által lehetünk részesei az egész világ számára felkínált üdvösségnek. Isten megadta nekünk azt a veszélyes szabadságot, hogy elfogadhatjuk kegyelmét, vagy ellene szegülhetünk. Legyünk hálásak, ha üdvösséget nyertünk!
1. Kit helyezett az Úr szívedre elveszett szeretteid, ismerőseid közül?
2. Miben látszik itt a földön, hogy üdvösséget nyertünk?

Vékás Benjámin

DÉLUTÁN | 

Megnyílt számára a menny

ApCsel 7:55-60

„A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét. Most pedig az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti, akik bár angyalok közvetítésével kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg.” Képes lennél egy ilyen helyzetben ezt a mondatot Szentlélekkel telve elmondani, úgy, hogy a hallgatóid iránti féltés, megjobbító szándék, és nem a vallásos felsőbbrendűség szólalna meg belőled? A következmények miatt pedig nem a szorongás, félelem és aggódás merülne fel benned? Ha igen, akkor számodra is nyitva van a menny, mert krisztusi lelkülettel, te is tudsz határozott számonkéréssel fellépni, ugyanakkor, közbenjárni a téged bántalmazókért. István könyörög lelke üdvéért, és az őt megkövezők lelki üdve is fontos a számára. Nem csak Sault, hanem még sokakat indíthatott az Úr felé a prédikációjának befejezése utáni „záró imádság”, mely az életébe került. Érte nem forgószél jött el látványosan, de a hely, ahova került, nem különbözött Illés prófétáétól, és ez a lényeg. Ha életedet kész vagy a jelentéktelennek tűnőtől, az élet-halál kérdéséig hűségesen megélni, hittel nagy dolgokat láthatsz te is, mint István.

Dóczi Ákos

 Napi áhítat

Igehely: ApCsel 13:23–41 Kulcsige: ApCsel 13:41 „Lássátok meg, ti gúnyolódók, ámuljatok, és semmisüljetek meg, mert olyasmit viszek véghez napjaitokban, amelyet el sem hinnétek, ha valaki elbeszélné nektek.”

Pál a zsinagógában beszél arról, hogy Jézus a Krisztus, akit Isten küldött. Érvelésében nem próbálja finomítani a jeruzsálemi vezetők és a zsidó nép felelősségét. Rámutat, hogy Jézus pontosan az az eljövendő Messiás, akiről minden szombaton olvastak ugyan, de amikor az idő teljességében, személyesen megjelent, akkor pont azok, akik róla tanították a népet, Őt magát nem ismerték fel.