2017. február 25., szombat

DÉLELŐTT | 
Isten kezdeti terve

– Mk 10:1-12

Jézus Krisztus „szokása szerint ismét tanította őket”. Fel sem fogjuk, milyen nagy jelentősége van annak, hogy Jézus személyesen tanít minket. Az ő tanítása nem a mások által szerzett tapasztalatokra épül, hanem ő maga a bölcsesség és a tudás. Ő az, aki „alkotta a földet, az ő bölcsessége szilárdította meg a világot, az ő értelme feszítette ki az eget” (Jer 51:15). Jézus, látva az emberi tévelygéseket, nem tehette, hogy ne tanítsa a vesztébe rohanó embert. Az ő tanítását mégis sokszor kinevették vagy kiforgatták. Hasonló a helyzet napjainkban is, amikor a büszke és öntelt ember nem akarja beismerni, hogy tudatlan és önmagában elveszett. Sokszor makacsul ragaszkodunk saját elgondolásainkhoz, és nem akarjuk megérteni Jézus üzenetét. Legyen szó válásról, paráznaságról, vagy bármilyen más bűnről, az ember inkább kibúvókat keres, mint világos tanítást. Törekedjünk megismerni az Isten által lefektetett törvényeket, amely által életünk lehet!
Melyek azok a tanítások a Bibliában, amelyeket számodra nehéz elfogadni és betartani?
Gondold át, mitől akar Isten megóvni ezeken a rendelkezéseken keresztül?

Nagy Ferencz

DÉLUTÁN | 

Biztos beteljesedés

– Mt 5:17-18

A héber ábécé legkisebb betűje a ióta, apró ékezetei a pont és a vessző. Isten ígéretei mind beteljesülnek, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Isten törvénye, a Biblia kijelentése beteljesedik. Az ég és a föld elmúlnak, lesz világvég, kárhozat és üdvösség, háborúk és gyűlölet – nagy dolgok, de mind beteljesednek. Péter apostollal együtt hadd kérdezzük: „milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak” (2Pt3:11-12).
Hogy kell élni? Úgy, hogy betöltöm az Isten igéjét, élem azt mindennap, gyakorlom, cselekszem. Nemcsak mondom, hanem cselekszem is. Lehet ezt, igen, Jézus által, az ő segítségével. Induljak el ma is vele, éljek és szolgáljak neki! Ha mindenki más másképp teszi is, én akkor is ragaszkodjam ezekhez! Ne csak az ismeretig jussak el, azt sokan tudják, hanem a gyakorlatig. Ne csak azt tudjam, hogy szeretni és megbocsátani kell, hanem gyakoroljam ezeket, éljek ezekben. Így lesz boldog életem, és megmaradok örökké, mert az ilyeneket ő beviszi országába, a mennybe. Ott találkozzunk!

Szűcs Sándor

 Napi áhítat

Igehely: 1Kor 4:14–21 Kulcsige: 1Kor 4:21 „Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?”

A szeretet és a szelídség nem zárja ki az ostor, a bot – vagyis a kemény, érzelmekkel fűtött dorgálás – alkalmazását. Sőt! Vannak helyzetek, amikor ezekhez kell folyamodni, szó szerinti értelemben is. Ha ezeket az eszközöket „a szeretet karjával mozgatják” (C.H. Spurgeon), abból nem keletkezhet kár. Csak az az ember tud helyesen bánni ezekkel az eszközökkel, aki előbb önmagát fenyíti és fegyelmezi meg, aki folyamatos ostorozás alatt áll. Nekünk is mindig kezünk ügyében van a „bot”. Tudjuk-e rendeltetésszerűen használni?