2017. február 20., hétfő

DÉLELŐTT | 
A félelem nem hoz megoldást

– Mk 9:30-32

Jézus munkássága nemcsak hangzatos prédikációkban és látványos gyógyításokban nyilvánult meg: fontos volt számára a tizenkettő tanítványozása is. Fel akarta őket készíteni az előttük álló eseményekre, hogy ne veszítsék el hitüket, amikor őt szenvedni látják, de úgy látszik a tanítványok ezt nem értették. Talán ők jobban élvezték, amikor Jézust körülrajongta a tömeg, vagy látványos csodákat hajtott végre. Ugye, jóleső érzés nekünk is, amikor gyülekezeteink tele vannak, s talán csalódottak vagyunk, amikor csak néhányan gyűlünk össze. Jézus az ilyen alkalmakat is meg tudja áldani, ha nyitott szívvel vagyunk jelen! Ne felejtsük el az ígéretét: „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.” (Mt 18:20). Akár mi is szervezhetünk ima- vagy bibliatanulmányozó csoportot, ahol lehetőségünk van a különböző témákat személyre szabottan megbeszélni, elmélyedni és megtapasztalni Isten jelenlétét.
Mit akar Jézus mostanában neked személyesen tanítani?
Vannak olyan bibliai igazságok, amiket nem értesz? Kitől tudnál segítséget kérni?

Nagy Ferencz

DÉLUTÁN | 

A beteljesítés eszköze

– 1Móz18:16-19

Sokszor keressük az áldásokat, amiket Isten ad, de nem figyelünk a feltételekre, azokra az eszközökre, amelyek segítségével ő beteljesíti ígéreteit.
Milyen áldásokat ad ő? Meghallgatja imáinkat, mint ahogy Ábrahámmal tette, nem titkol el előlünk semmit. Együtt jártak az úton, barátokként. Ezt Isten meg akarja adni minden hívőnek.
Hogyan adja? Most jön a feltétel: ha „megparancsolja fiainak és háza népének is, hogy őrizzék meg az Úr útját, cselekedjenek az igazságnak és jognak megfelelően”. Aki át szeretné venni Istentől az áldásokat, az határozottan azzal a céllal él a szűkebb és tágabb családban, hogy együtt mind az Úr útja szerint járjanak. Nincs személyválogatás (mert ez a gyermekem, rokonom), egyforma mércét alkalmaz mindenki felé. Rá akar venni, lehetőleg mindenkit arra, hogy a jognak és az igazságnak megfelelően éljen. Lehet jogosan élni, törvényszerűen, de ez csak a látszat. Mert betarthatom a szabályokat, de közben szidom azokat, akik áthágják. Ezért kell a szívbeli, Isten szerinti igazságosság is, amely csendre és megbocsátásra indít. Ez a Krisztusi, ez lehet a tied is.

Szűcs Sándor

 Napi áhítat

Igehely: 2Krón 15:8–15 Kulcsige: 2Krón 15: 15 „Örvendezett egész Júda az eskünek, mert őszinte szívvel tettek esküt, és egy akarattal keresték Istent, és meg is találták. Az Úr pedig nyugalmat adott nekik mindenfelől.”

Ászá király azután kapja a prófétai intelmet a szövetség megújításáról, miután az Úr csodálatos győzelmet adott népének az etiópok fölött. Biztos ott volt mindenkiben a győztesek öröme és az a megelégedettség, hogy most rendben vagyunk az Úrral! Azarjáhú próféta kimegy a király elé, és valami furcsa dolgot mond: „Az Úr veletek lesz, ha ti is ővele lesztek.” De hát az Úr most adott fényes győzelmet! Az, hogy sikerülnek bizonyos dolgok az életünkben vagy a gyülekezetben, nem biztos, hogy Isten áldása!