2017. augusztus 12., szombat

DÉLELŐTT | 
Hogy hittársaink ne szenvedjenek szükséget

Igehely: 1Jn 3:10-17; Kulcsige: 1Jn 3:17 „Akinek pedig világi javai vannak, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan maradhatna meg az Isten szeretete?”

Lelki testvérek között lehetnek nézeteltérések, vélemény-, ismeret- és tapasztalatbeli különbségek, de gyűlölet vagy szeretetlenség soha! A harag, a gyűlölet elfordul az embertárstól, és benne szörnyű keserűn az adósát véli. A szeretet viszont nem csak, hogy odafordul a testvér felé, hanem látja benne azt, akinek sokkal tartozik. A hívők között anyagiakkal szolgálni a szükségben lévők felé igen csekély dolog, ugyanis mi azzal tartozunk, hogy erőnket is, időnket is, önmagunkat is – egyszóval: életünket szánjuk oda a szolgálatra, s ha kell, még a halálra is. Aki erre nem hajlandó, az nem az Istentől van. Az a halálban van. A krisztusi szeretet ösztönöz nyitott szívű társ, gondviselő és alkalmas segítség lenni a szükség idején mind lelki, mind pedig anyagi vonatkozásban. Ekképpen eszköznek lenni megtartó Istenünk kezében: kibeszélhetetlen megtiszteltetés, felfoghatatlan titok, mert az, hogy megnyílik a szívem, nagyobb csoda, mintha a vak szemem nyílna meg. Látom-e testvéreim szükségeit? Mit teszek ma a szükségben levőkért?

Kiss Lehel

DÉLUTÁN | 

A Hozzá folyamodók menedéke

Igehely: Zsolt 9:8-12 „De az Úr örökké trónján ül, fölállította bírói székét. Igazságosan bíráskodik a világ fölött, részrehajlás nélkül ítéli a nemzeteket. Az elnyomottak menedéke az Úr, menedék a nyomorúság idején. Benned bíznak, akik ismerik nevedet, nem hagyod el, Uram, azokat, akik hozzád folyamodnak. Zengjetek az Úrnak, aki a Sionon lakik, mondjátok el a népeknek felséges tetteit!”

Ez a néhány igevers a Zsoltárok könyvének egyik profetikus része. Arról a nagy ítéletről szól, amely az ember Fiának visszajövetelekor fog megtörténni. Abban a perben a felperes maga az igazságos Bíró, míg az alperes az egész földkerekség lesz. A Bibliából tudjuk, hogy akkor és ott (az egész földkerekségen) mindenki felismeri (és elismeri) a mindenség Urát. A gonoszság hatalmának örökre vége lesz. „… eltörölted nevüket mindörökre.” (6.v.); „Feldúltad városaikat, hogy örökké romokban heverjenek.” (7.v.). Kedves hívő testvérem, mennyivel inkább kötelez minket a dicsőítésre az, amit az ő kegyelméből végzett az életünkben. Az, hogy üdvbizonyosságunk lehet itt e földi létben. Az, hogy biztosak lehetünk oltalmában, bármilyen körülmények között. Jöhet kísértés, próba, üldöztetés, megvetés, ő mindezt látja és számíthatunk rá. Még akkor se keseredj el, ha bűnteher nyomja lelkedet. Alázd meg magad igaz bűnbánatban, s bűnbocsánatot, vigaszt és biztos menedéket nyersz nála. Ezt ő ígérte meg: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11:28).

Mátis Csaba

 Napi áhítat

– Mt 20:29–34; Kulcsige: Mt 20:34 „Jézus megszánta őket, megérintette szemüket, és azonnal visszanyerték látásukat, és követték őt.”

Különös, ahogy Isten minden ember szívéhez utat talál. Az sem lehet akadály, ha nem lát. A két vak „meghallotta, hogy Jézus arra megy el”. Olyat is láttam, hogy evangélizáció végén siket ember jött előre, hogy megnyissa szívét Jézusnak, pedig nem volt jeltolmács. Az evangélium válasz az elesett embernek, ezért beleillik a lelkébe. Jézus azért jött, hogy örömhírt mondjon a szegényeknek. Erre érzett rá a két vak, és nem lehetett akadály az, hogy nem látnak, de az őket helyre utasító tömeg sem.