2017. április 15., szombat

DÉLELŐTT | 
Jézus követése még halála után is

– Mk 15:42-47

Jézus temetése a nagypénteki történet utolsó felvonása. Amikor a tanítványok félelmükben elmenekültek, amikor az „erősek” sehol sem találhatók, a „gyengék” ereje lesz nyilvánvaló. A két Mária van már csak a szenvedések színhelyén. Ekkor lép a színre Arimátiai József, egy titkos tanítvány, és saját sírjába temeti Jézust. Megaláztatásának utolsó akkordja volt ez. A dicsőség királya olyan szegénnyé lett a földön, hogy másnak kell gondoskodnia az eltemetéséről is: „a gazdagok közé jutott halála után” – teljesedett be a prófécia (Ézs 53:9).
A sötét háttéren ez az esemény egy reményteljes fénysugár is. Egy új kezdetet sejtet. Jézus halálával nincs mindennek vége. Ott vannak még a hűséges gyenge nők, és a bátran előlépő titkos tanítványok. Jézus története csak most kezdődik igazán. Hamarosan a feltámadás bizonyosságával állnak elő nők és férfiak egyaránt. A szétszóródott tanítványok hitre jutnak. Olyan bátorságot és erőt nyernek, amivel elindulhatnak a világ meghódítására az örömhírrel: Jézus Krisztus, a világ Megváltója él!
Gondolkodj el azon, hogy az evangélium ereje hogyan változtathatja meg ma a legsötétebb, legreménytelenebb helyzeteket is!

dr. Kovács József

DÉLUTÁN | 

„Atyám a te kezeidbe teszem le lelkemet!”

– Lk 23:44-49

Ez immár hetedik szava Krisztusnak a kereszten. Hatalmas csodák történtek akkor, amikor a Megváltó meghalt. Megremegett a föld, megrepedeztek a kősziklák, a jeruzsálemi templom függönye kettéhasadt tetejétől az aljáig. Nem volt szükség többé arra, hogy Isten lakhelyét elzárják az emberek elől, mert az átok elvétetett. A zsidó kultusz ideje ezzel véget ért. A halál és a Sátán hatalma megtört, a pogányok előtt megnyílt az út az üdvösség felé. A dicsőség Ura meghalt váltságként az emberi nemzetségért. Letette az Ő életét oda, ahonnan küldetett. Elsősorban nem a kereszt fájdalma és szégyene okozták kifejezhetetlen kínjait, hanem a bűnök sokasága. Azonban küldetését teljesítve, a legjobb helyre, az Atya kezére bízza lelkét.
Drága Megváltónk tudta, hogy ebből az áldozatból születik majd az egyház, hogy éppen a keresztje és életpéldája által gyűjt majd magának népet, gyakorló hívő követőket, akik átszegzett kezétől várják majd a segítséget és áldást. Ezért volt még a halála is más. Másabb, mint egy közönséges emberé. Krisztus a szenvedők fejedelme is volt. Ezt fedezte fel a római százados is, amikor vallotta: „Ez az ember valóban igaz volt”. Ugye te is így hiszed?

Nagy István, Sarmaság

 Napi áhítat

Igehely: 5Móz 1:29–38 Kulcsige: 5Móz 1:36 „Csak Káléb, Jefunne fia fogja meglátni azt, neki és fiainak adom azt a földet, amelyet bejárt, mert ő hűségesen követte az Urat.”

Józsué és Káléb a hit emberei voltak. A próbákban megerősödött a hitük, mert bíztak Isten ígéretében. A nép miért hátrált meg? Valószínűleg azért, mert a láthatókra néztek és megijedtek. Mózesről azonban azt olvassuk: „Hit által hagyta el Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant” (Zsid 11:27). Az, hogy ő nem ment be a földi Kánaánba, részben a nép számlájára írható: „Rám is megharagudott az Úr miattatok, és azt mondta: Te sem mégy be oda” (5Móz 1:37). Láthatjuk, hogy a hit, a bizalom és a hűség mellett fontos az engedelmesség is.