Keresztség Paptamásiban
2017. május 14-én örömünnepre gyűltünk össze, mert 2 év után újból megmozdult a víz gyülekezetünkben. Ezen a vasárnapon 3 személy tett bizonyságot a Krisztusban megtalált hitéről. Az imádság percei után Meláth Attila váci vendéglelkipásztor hirdette Isten igéjét az ApCsel 16:24-35 alapján, melyben felhívást intézett a hallgatóság felé, hogy ma is van lehetőség megszabadulni a bűnök fogságából, csupán hinnünk kell Őbenne. Az igei szolgálat után a bemerítésre készülő fiatalok tettek bizonyságot hitükről, közben pedig énekszolgálatok hangzottak el, mely után a bemerítés következett. Az átöltözés ideje alatt Kramer József tv. tett vallomást a hitéről. Az alkalom vége felé pedig a kézrátételes ima következett, melyben áldást kértünk új testvéreink életére. A legújabb gyülekezeti tagok és a jelenlevő lelkipásztorok balról jobbra: Meláth Attila lp., Oláh Ilona, Tóth Titusz, Albert Johanna, Albert István Zsolt lp. [Tóth Christian]