2017. február 21., kedd

DÉLELŐTT | 
Az önzetlen alázat szükségessége

– Mk 9:33-37

Heves vita folyik a tanítványok között arról, hogy ki a nagyobb. Jézus megkérdezi őket, hogy miről vitatkoztak. Néma csend következik. Lelkükben érzik, hogy nem Isten szerinti magatartás volt, ahogy viselkedtek.
Régi természetünkben folyton ott uralkodik a nagyravágyás. Nehezen értjük meg, hogy nem attól leszünk nagyok, ahogy mi magunk, vagy mások vélekednek rólunk. Egyedül az számít, hogy ki vagyok én Isten szemében. Az ő gyermeke vagyok, és arra vágyom, hogy ő felemeljen és magához öleljen. Amíg önmagamat a hajamnál fogva próbálom felemelni, egy arasznyit se kerülök közelebb Istenhez. Ő arra vár, hogy megalázzam magam, hogy ő felemelhessen. A kisgyermek ott volt Jézus karjaiban, és engedte, hogy szeretve legyen. Erre hív minket is a mi Atyánk, hogy megalázva magunkat, szeressünk és szolgáljunk úgy, mint akik nem a világ dicsőségét keressük, hanem az Atya átölelő szeretetét.
Hogyan mutatkozik meg életedben a nagyravágyás?
Hogyan fejezhetnéd ki szeretetedet a környezetedben élő gyermekek iránt?

Nagy Ferencz

DÉLUTÁN | 

Keserű beteljesedés

– 4Móz11:18-23,30-35

Nemcsak a jónak vannak következményei, hanem a rossznak is. Bűnös viselkedésünkkel és életmódunkkal magunkra rosszat hozhatunk. Izráel népe elrettentő példa, hogy ne kövessünk el ilyen dolgokat. Mit tettek? Siránkoztak, panaszkodtak. Csak a hiányt látták (nincs hús), és ami volt (manna), nem értékelték. „A gyülevész nép telhetetlen volt kívánságában”(11:4), és visszaemlékezett Egyiptom ételeire, azoknak ízére és olcsó voltára. Aki nincs újjászületve, és úgy próbál hívő életet élni, az ilyeneket mond és így él, mert nem élhet másképp: idáig hozza őt a testiesség. Előbb-utóbb kiderül a szív állapota. Visszagondol a régire és kívánatosnak tartja, lejáratja a vezetőket, lázadást, szakadást szít a testvérek között.
Isten szent szeretettel válaszol hatalma szerint: megadja kívánságukat, de az ellenük fordul, rosszul lesznek és meghalnak. Kiderül újra, hogy Isten jó és jó dolgokat ad, de ők bűnösök, mohók és telhetetlenek. Nem teljesedik be a szív anyagi, földi dolgoktól. Ezért keressem ma is az értékes dolgokat, bátorítsam felebarátaimat a megelégedésre és hálára!

Szűcs Sándor

 Napi áhítat

Igehely: 1Móz 2:15–17; Kulcsige: 1Móz 3:6 „Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.”

Ha az Édenkert történetének motívumaira gondolunk, a legtöbbünknek a kígyó és az alma jut eszébe? Honnan jött az alma képe elénk? A válasz a korai egyház tanítóinál keresendő, közülük is Szent Jeromosnál. Jeromost bízta meg I. Damasus pápa, hogy fordítsa le a héber és görög szentírási szövegeket az akkori latin köznyelvre. A latin gonosz és az alma szó pedig ugyanúgy hangzott: malus. A héber a peri szót használja a gyümölcsre, amely vonatkozhat ugyanúgy almára, fügére vagy akár citromra is.