A Sólyomkővári Tábor 2016 decemberében
Kiváltságos kegyelemnek tartom, hogy beszámolhatok a Sólyomkővári Tábor helyzetéről. Azért kiváltság, mert a szemünk előtt történik az a változás, ami már nagyon régen benne volt Isten tervében, hogy kiépül ez a tábor. Hitszemünkkel láttatta meg velünk a Mindenható, hogy a tábor fontos, mert emberek élete fog itt megváltozni.
A jelenlegi helyzete a tábornak az épületek szempontjából egyszerű, mert mindössze 2 épülettel rendelkezik: egy régebbi épülettel és egy műhellyel.
A meglévő épületet, Istennek legyen hála, a tavalyi év (2015) folyamán sikerült felújítani. Ebben van az ebédlő is, amely körülbelül 60 személynek nyújt lehetőséget étkezésre. Van mellette egy jól felszerelt konyha, mosogató részleg, személyzeti öltöző és fürdőszoba. Két hálószoba és egy fürdőszoba egészíti még ki ezt az épületet. Jelenleg folyamatban van ennek az épületnek a bővítése is egy kazánházzal és egy újabb fürdőszobával.
A műhelyt, ami régen szénatartó volt, ez év folyamán sikerült átalakítani, alapjaiban megerősíteni, tetőszerkezetét lecserélni, így most már rendelkezésünkre áll egy karbantartó műhely, amely egyben raktárhelyiség is.
Idén nyáron a tábor hátrányos helyzetű gyerekeknek, több, fiatalokból álló csoportnak, ifjúsági alkalmaknak, gyülekezetek összejöveteleinek, egy kisebb méretű konferenciának, és intenzív angol nyelvű tanfolyamnak adott helyet. Jó volt megtapasztalni, ahogyan a tábor megtelik élettel, nyüzsgéssel.
Ugyanakkor a nyár folyamán gyermekfoglalkozásokat tartottunk különböző falvakba és városokba, összesen 9 településen. A játék, kézimunka, énekek és tanítás által az Úr Jézusról, a világ világosságáról beszéltünk. Hadd munkálkodna továbbra is Isten azoknak a szívébe, akik hallották az Ő üzenetét.
Mint említettük, folyamatban van a tábor már meglévő épületének a bővítése, ugyanakkor dolgozunk a villanyhálózat, a víz és szennyvíz hálózat megtervezésén, engedélyeztetésén és kiépítésén, valamint két hálóház felépítésén, amely lehetővé tenné csoportok elszállásolását a jövőben.
Terveink megvalósítása folyamán sokszor fogadnak zárt ajtók. Kérjük testvéreinket, hogy imádkozzanak a táborért, az építkezésért, hogy mindenben Isten akarata valósuljon meg, Ő legyen a mi segítségünkre és adjon vezetést mindenben.
A mi imádságunk is, hogy ez a tábor egy olyan hely legyen, ahol sokan hétről hétre, nyárról nyárra, ősszel vagy télen, és bármilyen más esemény alkalmából átélhetik Isten kegyelmét és szeretetét. Egy olyan hely, ahol Isten igéjét megszólalhat, lehetőséget adva az embereknek, hogy találkozzanak Istennel.
Módi Tünde