Állásfoglalás – államelnök-választás, 2024

Tekintettel arra, hogy a választási időszak súlyos zűrzavarokat idézett elő a közéletben, fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet a következőkre:

A baptista felekezetnek nincs politikai elköteleződése, nem avatkozik bele semmiféle választási kampányba, és a romániai baptista gyülekezetek lelkipásztorai nem lehetnek tagjai egy politikai pártnak sem. A baptisták a kezdetektől fogva vallották az egyház és az állam különválasztásának elvét, és szorgalmazták a lelkiismereti szabadság érvényre jutását. Minden személy véleményszabadságát és politikai meggyőződését tiszteletben kell tartani. A Szentírás tanítása alapján azt tartjuk, hogy minden baptista hívőnek kötelessége jó állampolgárnak lenni, és hozzájárulni a társadalom minden tekintetbeni jólétéhez. Ezért bátorítunk a szavazáson való részvételre, mint ami országunk állampolgáraiként kötelességünk.

Isten Szavának fényében a Gyülekezet arra hivatott, hogy szóban és tettekben a Megváltó Úr Jézus Krisztusról tegyen bizonyságot. Éppen ezért vigyáznunk kell, hogy a beszédünk, magatartásunk és cselekedeteink ne vessenek rossz fényt az evangéliumhirdetésre szóló elhívásunkra! Alapvető, hogy ne engedjük meg, hogy politikai szempontok miatt a hívők, a keresztyén felekezetek és a társadalmunk tagjai közötti kapcsolatok megromoljanak!

Ezekben a zűrzavaros időkben, amikor a világ minden részéről felkavaró hírek érkeznek hozzánk, Isten igéje bátorít minket, hogy bízzunk az Úr erejében, keressük először az Ő országát és igazságát, és szeretettel szolgáljuk a mi Megváltó Jézus Krisztusunkat és embertársainkat. Éppen ezért tartsunk böjt- és imanapot december 1-én és 8-án! Imádkozzunk, hogy Isten áldja meg Romániát, minden állampolgárt az országban és a diaszpórában, a választásokat, valamint az országos és a helyi vezetőket!

Az Úr áldja meg a testvéreket!

 

A Romániai Baptista Gyülekezetek Uniója nevében
Sorin Bădrăgan, elnök

Ioan-Teofil Mihoc, főtitkár