Hogyan viseli meg gyermekeinket a gyülekezet kihagyása?

Egy kérdések-válaszok szesszióban, Carl Trueman-t megkérdezték, hogy szerinte miért veszítik el a mai gyülekezetek a fiataljaikat. Tipikus válaszok erre a kérdésre általában a világ kísértései és az imaház jelentéktelensége. De Trueman egy éles és elítélő kapcsolatot vetett fel a mi nevelésünk és a hitehagyás között.
    „A gyülekezet azért veszíti el fiataljait, mert a szülők sosem tanították meg őket arra, hogy az fontos. Szerintem ez nem csak erre vonatkozik. Vonatkozik a családi dicsőítésre is, és arra is, hogy mit mutatsz minden vasárnap a gyermekeidnek: milyen prioritása van a gyülekezetnek vasárnap? Ha kisüt a nap és a barátaitok mennek a strandra, kihagyod te is a közösségi alkalmat és mész velük? Ha igen, akkor ez jel a gyermekeidnek, hogy a gyülekezet nem is olyan fontos.” (Carl Trueman)
    Nos, tudjuk, hogy képmutatóan hordani a gyermekeidet imaházba nem garantálja a megtérésüket. Istennek természetesen nem tetszenek a vallásos, szív és lélek nélküli dicsőítések. Ez a fajta legalizmus nem is ehhez a témához tartozik. Ide most az tartozik, hogy a szülők vállán mekkora súly van, hiszen rajtuk van a felelősség, hogy minek adnak elsőbbséget az életükben: az idejüket mire és hogyan osztják be, és életstílus választások amelyek az egész családra kihatnak.
    A szülök folyamatosan döntéseket hoznak a családjaik számára. Eldöntik, hogy mi élvez elsőbbséget a családban és a gyerekek minden egyes döntést figyelemmel kísérnek és a szívükbe zárnak. Igen, figyelnek téged, és tanulnak tőled.
    Lehet azért nincs gyermekeinknek szeretetük Krisztus iránt, mert mi szülők sem mutatunk szeretetet és elkötelezettséget iránta, amit kimutatnak a mindennapi és a vasárnapi prioritások is. Amikor a televízió, sport, iskola, hobbik, vagy maga a család felkerült bálványi pozícióba és helyettesítik az alapvető keresztyéni kötelezettségeket, akkor mindezekkel azt mondjuk a gyermekeinknek, hogy Krisztus csak a fent említett dolgok után következik. Azt mondjuk nekik, hogy nem muszáj felvegyék a keresztjüket és meghaljanak minden nap azért, hogy Krisztust kövessék. Azt mondjuk nekik, hogy csak akkor kell Krisztusnak éljenek, amikor nekik kényelmes. Azt mondjuk nekik, hogy nem gond ha feláldozunk egy kis időt a Megváltónknak szánt időből ha valami „érdekesebb” vagy „szórakoztatóbb” van a láthatáron. Nekem ez a hitehagyás világos útmutatójának hangzik.
    Értékeljük egy kicsit, hogy hol is van a szívünk a döntéseink alapján amelyeket hozunk. Elsőbbséget élvez a helyi gyülekezet? Elsőbbséget élvez Krisztus dicsőítése az otthonodban és vasárnap? Elsőbbséget élvez az Ő szolgálása és dicsőítése iskola vagy munka kontextusában is? Ez nem azt jelenti, hogy soha nem hagyhatsz ki egyetlen egy vasárnapot sem vagy nem lehetnek extrakurrikuláris tevékenységeid. Ehelyett, ez egy józanságra intő felhívás, hogy ne tegyük Istent a prioritási listánk legaljára, mert ez azt mondja a gyermekeinknek, hogy Krisztus a prioritási listánk legalján van. Ennek az univerzumnak az Istene nem tartozik oda.
    Az az imádságom, hogy mindannyian tudjunk javulni ezen a területen. De legyünk figyelmesek, lehet nem látjuk ezt, mert Krisztus nem prioritás az életünkben. Márpedig ha Ő nem élvez elsőbbséget mindenben az életünkben, akkor a gyermekeink is meglátják és ezt a példát fogják követni.