Bemerítés Egrespatakon
Amint öröm van a mennyben egy megtérő bűnös felett, úgy az egrespataki baptista gyülekezetnek kétszeres örömben volt része 2022. október 30-án, hiszen két fiatal fiú tett vallást az Úr Jézusba vetett hitéről a bemerítésben. Szeredai Balázs és Szeredai Richard (akik csak névrokonok) hívő családban nőttek fel. Gyermekkoruk óta hallották az evangéliumot, de a világ csábítása és a világi barátok nagyobb hatást gyakoroltak rájuk. Próbáltak megváltozni saját erejükből, de ez nem hozott jelentős változást az életükben. Ricsi a gyergyói táborozások alkalmával került közelebb az Úrhoz. Balázst mélyen megérintették az imasétán való részvételek. Az Úr mindkettőjük szívét meggyőzte a megtérés és a bemerítés fontosságáról. Így, bűneiket megbánva tettek vallást megtérésükről a gyülekezet előtt is. Isten Igéjét Borzási István krasznai lelkipásztor hirdette a Józs 5. része alapján. Izráel új nemzedéke mielőtt birtokba vehette volna az ígéret földjét, fel kellett vegye a szövetség jelét. Az Isten országába való bejutás az újszövetségi nép számára is feltételhez kötött: „Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik” (Mk 16:16). A bemerítést Nagy Ferencz, helyi lelkipásztor végezte. A zsoltáríróval együtt elmondhatjuk, hogy áldott az Isten, a ki nem vetette meg könyörgéseinket, és kegyelmét nem vonta meg tőlünk. (Zsolt 66:20, parafrazálva)
Nagy Ferencz lp.