„Átvesszük a stafétát, és továbbadjuk…”

Tavaly ősszel, a nőszövetség jubileumi konferenciáján, a szatmárnémeti imaházban előadást tartott Újvári Ferencné Anikó (Mo.), az Európai Baptista Nőszövetség elnöke. A szervezet missziójáról, az európai és közel-keleti nőtestvérekről a konferencia ebédszünetében nyilatkozott a Szeretetnek.

– Örülünk, hogy eljött. Ez az első vagy a második elnöki mandátuma? 

Újvári Anikó: Én is szeretettel köszöntöm a „Szeretet” olvasóit. Az Európai Baptista Nőszövetségben (EBN) ez az első és egyetlen mandátumom, mint elnök. A szabályzati rendszerünkből fakadóan ez a tisztség egy terminusra szól. Követelmény az is, hogy az elnök az EBN vezetőségében korábban már gyakorlatot szerezzen. Így történt velem is. 2003-ban, Horvátországban, az összeurópai nőkonferencián lettem a Bizottság tagja. Akkori feladatom volt az évente kétszer megjelenő News and Views hírlevél szerkesztése. 2008-ban a hollandiai Dalfsen-ben tartottunk választói konferenciát, ahol titkári megbízatást kaptam. Tehát ez már a második öt évem volt. És 2013-ban, a következő nagy európai találkozón, Hannover-ben lettem elnök. Előreláthatóan ez 2018 szeptemberéig fog tartani, szeptember 20-a körülre tervezzük a következő nagy öt éves találkozót – egy nagyon izgalmas helyen: Ukrajnában, Lvov-ban (ez az orosz neve, ukránul: Lviv; nálunk a német Lemberg megnevezése az ismertebb – a szerk.). 

– Hol vannak az EBN földrajzi határai?

– Ez egy nagyon izgalmas kérdés, nevetni szoktam, hogy mi baptisták kicsit mindig másképp gondolkodunk, mint a rendszerek, mert Európa földrajzi határait mi bőven kitágítottuk. Ezért az EBF meg is változtatta a logóját és a nevét is úgy, hogy „Európai Baptista Föderáció – Közel-Kelet és Közép-Ázsia”, merthogy ezek az országok is hozzánk tartoznak. Nyugaton Angliával, illetve Észak-Írországgal záródik. Fönt az északi régió: Norvégia, Svédország, Finnország, Oroszország, majd a volt Szovjet-utódállamok, a   „-sztán” országok. Lent délen a Közel-Keleti régió, sőt Irakban is van baptista gyülekezet, velük is tartjuk a kapcsolatot, illetve még Egyiptom is hozzánk tartozik. Ha ezt földrajzilag elképzeljük, óriási terület. Az EBF kicsivel több szövetséget, szerveződést tart számon, mert szervezetekkel is kapcsolatban áll: ők 56-57 szövetségre gondolnak, mi 52 szövetséggel vagy országgal tartunk kapcsolatot. 

– Kik a munkatársai?

– A Bizottságunk jelenleg hat tagból áll: az alelnök Hollandiából Wies Dijkstra, a titkár Skóciából Margaret Brown, a pénztárosunk Fabienne Seguin Franciaországból, a bizottság tagja még Synnove Angen Norvégiából – az országokat tekintve ez egy nyugat-európai ív –, a keleti régiót pedig ketten képviseljük: Dimitrina Oprenova Bulgáriából, meg jómagam Magyarországról. Amikor a ’90-es években kinyíltak a „keleti-kapuk”, akkor sok szövetség tudott újra csatlakozni az EBN-hez. Sajnos, a gazdasági helyzet egy kicsit szorít bennünket, így a legutóbbi választásnál lecsökkentették a vezetőség létszámát hat tagra.

– Milyen sűrűn találkoznak? 

– Igyekszünk évente legalább egyszer találkozni, mert a nagy léptékű kérdéseket muszáj személyesen megbeszélnünk. Aztán áldásosak azok az extra lehetőségek is, amikor egy-egy konferencián a teljes bizottság jelen tud lenni – sajnos, ez már ritkább. A technika nagy segítség, és az írott üzeneteken keresztül naprakészen kapcsolatban vagyunk (kevésbé használjuk a skype-ot az időzónák és a tagok eltérő időbeosztása miatt).

– Milyen eszközökkel sikerül ilyen óriási területet átfogni? 

– Kissé elkoptatott ez a szó, hogy „kihívás”, de tulajdonképpen ezzel nézünk szembe. Latolgattuk is már a névváltoztatást, Európai Baptista Nőszövetség vagyunk, ehhez szövetségek kellenek, akikkel kapcsolatot tartunk. A nőszövetségek Nyugat-Európában, mint „szövetségek” legtöbb helyen már megszűntek, mert másféle, lazább szervezeti formában vannak együtt a nők. Ők, a nyugati gondolkodásban, teljes egyenjogúságot képviselnek a gyülekezetekben, és teljes tagjai mindenféle vezetésnek. Nem egy országban magas vezetői tisztséget nők töltenek be: a Norvég Baptista Szövetség elnöke például egy asszony, a dánoknál a főtitkár nő, az angoloknál az elnök és a főtitkár is női szerepkörben volt jelen. Mindebből következik, hogy a nők külön szerveződése bonyolultabb és nehezebb. Más igényeket és célokat fogalmaznak meg. Nem igénylik a nagy-konferenciás találkozókat, de élvezik, ha kisebb körökben össze tudnak jönni. Az igetanulmányozás, a közösség megélése, az együtt gondolkodás inkább a vezérelvük. 

– Jól értettem, hogy igyekeznek a helyi vezetőkkel tartani a kapcsolatot?

– Így van, ez az egyetlen módja, hogy kapcsolatban legyünk, mert széles a paletta, és távol is vagyunk egymástól. Gyülekezetekkel vagy csoportokkal nem tartunk kontaktust, hanem a nőszövetségek vagy női szerveződések vezetőivel, és hacsak lehet, évente vezetői konferenciára hívjuk őket, általában ősszel, november közepén. Két éve Horvátországban, majd Törökországban találkoztunk ezekkel az „elnöknőkkel”, országos vezetőkkel. Rajtuk keresztül próbáljuk meglátni a szükségleteket és a célokat: a közös munkalehetőségeket. S ők azok, akik időnként a saját országukba meghívják a Bizottságot, és ilyenkor a helyi nőtestvérekkel is személyes közelségbe kerülünk. 

– Nyugat-Európában, a „lazább szerveződés” ellenére kiemelkednek országos egyéniségek?

– Így van. Például a holland testvéreknél nincsen konkrétan nőszövetség, de a baptista egyházon belül mindig számon tartanak egy női szolgáló csoportot és női tagozatként, vagy valamilyen más névvel, de csatlakoztatják. A nagy vezetés szeme mindig ott van azon, hogy egy kicsit legyen a nőknek külön szerveződése. És ha valamilyen témában megkeressük a hollandokat, akkor ők tudnak nekünk neveket adni. A németeknél is sok minden változott, de a nagy misszió egyik ágaként – a szociális és családi szolgálaton belül – van a nőknek külön csoportja. 

– Utazási élményeiből melyiket választaná?

– Sokszor találkozom a szlovák és a cseh baptista nőtestvérekkel, szinte minden évben meghívnak a konferenciájukra (én is szeretek hozzájuk menni). Ez azért is különleges, mert a két szövetség külön működik, de a nők együtt szolgálnak. És minden évben egyszer tartanak egy közös konferenciát, ami lassan kinövi magát: egy cseh és szlovák baptista találkozóvá, mert nagyon szeretnek a férfiak is eljönni (elneveti magát – rip. megj.), ilyenkor találkozhatnak a régi ismerősök, és megújulnak a kapcsolatok!

– A Közel-Keleten hogy vannak a gyülekezetek?

– A szükséghelyzet megerősíti őket: egyrészt az istenhitben, a Krisztushoz való ragaszkodásban; másrészt letisztulnak olyan dolgok, amelyekkel mi, a bővelkedő létezésünkben nem is nagyon gondolunk. Az élet-halál kérdésének szorításában egészen máshogy kapaszkodnak meg Istenben, látják meg maguk körül a szükséget, és a szolgálatkészség felerősödik. Libanon kicsi állam, két és fél millió körül vannak, és a menekültek náluk lassan már annyian lesznek, mint ők maguk. A kialakult krízist a baptisták is igyekeznek enyhíteni. Mi is próbáltunk általuk kapcsolatot keresni a nyomorult helyzetben levő szíriai asszonyokkal. Azt láttuk, hogy a libanoni baptisták iskolákat szerveznek, tanítják a menekült gyerekeket, szervezik a gyermekes családok étkeztetését. A bolgárok a menekült családok újszülött gyermekeinek a tej pótlásához gyűjtenek támogatást. A horvátok élelmiszerrel, takarókkal próbálnak segítséget nyújtani azoknak, akik az ő vonalukon érkeznek. Komoly keresztyén misszió van a Közel-Keleten. Nem biztos, hogy mindig baptista missziónak mondhatjuk ezt, hiszen ilyen helyzetekben nem annyira tűnnek ki a felekezeti hangsúlyok, hanem az istenhit és Krisztus követése a lényeg. 

– Van-e aktuális híre Irakról?

– Igen, Bagdadban működik az egyetlen baptista gyülekezet, fiatal lelkipásztoruk van, szépen szolgálnak, igyekeznek helyt állni. Tény, hogy az ISIS szedi áldozatait. Ez az úgynevezett „iszlám állam” keményen üldözi a keresztyéneket: egy kézmozdulattal, a fej és nyak között elintézik, ha valakiről kiderül, hogy keresztyén. A házakra egy nagy N-betűt festenek, a „Názáreti” megkülönböztető jelt, és az ott lakókat szabad prédaként kezelik. 

A másik reményteljes ország Törökország, amely nyitott a menekültek felé. Izmirben (a régi Szmirna – szerk. megj.) működött eddig egy kicsi, 35 tagú gyülekezet. Most már négy vagy öt helyen is elindult a baptista közösség.  Az országot körbefogóan jöttek ezek létre és szépen fejlődnek, Iránból vagy Irakból jövő keresztyén menekültek csatlakoznak hozzájuk.

–Hogyan viszonyulnak a válsághoz a nyugat-európai hívők?

– A német testvérek nyelvtanfolyamokat szerveznek a menekülteknek, hogy könnyítsék a társadalomba való beépülésüket. A hívők mindenütt próbálnak valamilyen módon segítséget adni. Tény és való: Európa-szerte tapasztalható egy bizonytalanság-érzés, egy enyhe félelem. Félelem attól, hogy ami már a mienk, és ami nekünk jól működött, azt nehogy egyszer csak elveszítsük. És ez a félelem, ez a pici szorítás ilyenkor az embert közelebb viszi Istenhez, mert honnan máshonnan jönne segítségünk.

– Mi volt a kulcsgondolata a szatmári előadásának?

– A konferencia címe: „Hű az Isten, nemzedékeken át”. És ez egy óriási ajándék, hogy istenfélelemben, hitben élhetünk. A ránk bízott pályaszakaszt az ő erejével futhatjuk meg. Fontos odafigyelnünk azokra, akiktől átvesszük  a stafétát, és akiknek majd továbbadjuk azt. A múltra tudunk építeni, viszont a jelen a mienk, és ezt nagyon bölcsen kell használnunk. 

– Ha valamit nem kérdeztem, de elmondaná…?

– Szeretettel és szívből kívánom az olvasóknak, hogy tartsanak ki hűségesen az istenfélelemben, a Krisztus-követésben. Ez az, aminek tényleg nagy jutalma van, nem csak az ígért mennyországban és üdvösségben, hanem már itt e földön is. Az erdélyi testvérnők folytassák azokat a szép hagyományokat, amelyeket örököltek elődeiktől, és gazdagítsák azzal a tartalommal, ami a szívükben van.

Kérdezett: Szilágyi László