Igehely: Mk 8:22-26; Kulcsige: Mk 8:25 „Azután Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent.”
Az evangéliumi beszámolókban többször találkozunk betegek meggyógyításával Jézus Krisztus munkássága kapcsán, köztük vakok meggyógyításával is.
Igehely: Mk 7:31-37; Kulcsige: Mk 7:35 „És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni.”
A démoni lélek nem csupán a beszédjét tudta negatívan befolyásolni ennek a személynek, hanem a hallását is. Az emberek azonban, akik Jézushoz hozták őt, hitték, hogy Jézusnak van hatalma az ördög romboló és pusztító munkája fölött, amit a süketnéma ember életében kifejtett.
Igehely: Mk 7:24-30; Kulcsige: Mk 7:29 „Jézus ezt mondta neki: Ezért a szavadért, mondom, menj el, leányodból kiment az ördög.”
Az édesanya nagyon fontos közvetítő szerepet töltött be gyermeke szabadulásának érdekében.
Igehely: Mt 9:32-34; Kulcsige: Mt 9:33a „Miután kiűzte belőle az ördögöt, megszólalt a néma, a sokaság pedig elcsodálkozott.”
Egy néma, aki azért nem tudott kommunikálni másokkal, mert démoni lélektől volt megszállva. Ebben az esetben a gonosz teljesen uralma alatt tartotta az áldozata életét, és fizikai fájdalmat okozott, vagy fizikailag képtelenné tette őt a beszédre.
Igehely: Mt 9:27-31; Kulcsige: Mt 9:29 „Ő pedig ezt mondta nekik: Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal.”
Három nagyon lényeges igazságot tudhatunk meg ebből az igeszakaszból, amelyekről minden embernek tudnia kell.
Igehely: Mk 5:25-34; Kulcsige: Mk 5:34 „Ő pedig ezt mondta neki: Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
Ebben az igeszakaszban van egy mondat, aminek nagyon nagy értéke van: „hallotta, amit Jézusról beszélnek.” A további fejleményekből arra lehet következtetni, hogy szép és jó dolgokat osztottak meg maguk között az emberek Jézusról.
Igehely: Mk 2:23–28 Kulcsige: Mk 2:27–28 „Majd hozzátette Jézus: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; tehát az Emberfia ura a szombatnak is.”
A szombat (nyugalomnap) az emberért lett. Amikor Isten kezdetben a teremtett világot az embernek ajándékozta, legnagyobb, legfőbb ajándéka az volt, hogy a hetedik napot megszentelte. Ezzel meghívta az embert hatnapi munka után önmagához, együtt ünnepelni: Istennel közösségben lenni, vele együtt szemlélni a teremtés, majd a megváltás csodáit (5Móz 5:12–15). Üdvözítőnk magához hív bennünket is, hogy tőle tanuljunk, és nála leljünk igazi nyugalmat. Őnélküle üres minden vallásosság, hiábavaló minden ünneplés és haszontalan minden törekvés.