Mindennapi áhítatok

2024. október 24., csütörtök

Igehely: Zsolt 120:1–7; Kulcsige: Zsolt 120:3–4 „Mit érdemelsz, mit fogsz majd kapni, te csalárd nyelv? A hős hegyes nyilait rekettye parazsával!”

A zsoltáros nyomorúságban volt. Idegenben tartózkodott, ellenséges indulatú emberek között, akiknek rosszindulata szavaikban, beszédükben nyilvánult meg. Egy ideig tűrt, de mivel már régóta tartott a helyzet, nem bírta tovább: nyomorúságában az Úrhoz kiáltott.

2024. október 23., szerda

Igehely: 2Krón 20:20–30; Kulcsige: 2Krón 20:22 „Amikor elkezdték az ujjongást és a dicséretet, az Úr lázadókat támasztott a Júdára támadó ammóniak, móábiak és a Széír-hegyvidék lakói között, és ezért vereséget szenvedtek.”

Igénk Jósafát győzelmét írja le Ammon és Moáb királyai fölött. A győzelmet megelőzte, hogy a veszély ismeretében Jósafát Isten akaratát kereste. Böjtöt hirdetett, és a nép együtt könyörgött vele, amikor nyilvánosan imádkozott (4.v.).

2024. október 22., kedd

Igehely: 2Sám 5:17–25; Kulcsige: 2Sám 5:23 „Ekkor Dávid megkérdezte az Urat, ő pedig ezt felelte: Ne szembe vonulj ellenük, hanem kerülj a hátuk mögé, és a szederfák felől vonulj ellenük.”

Dávid harcolt a filiszteusok ellen, mert megtámadták őt. Dávidnak nem volt szándékában harcolni, ezért megkérdezte az Urat, hogy egyáltalán szálljon-e harcba velük. Az Úrtól várta a tanácsot, a vezetést, de a győzelmet is. Az Úr igennel válaszolt, és így győzött.

2024. október 21., hétfő

Igehely: 2Sám 5:6–12; Kulcsige: 2Sám 5:10 „Dávid egyre jobban emelkedett és növekedett, mert vele volt az Úr, a Seregek Istene.”

Dávid elfoglalta a honfoglalás után még a jebusziak birtokában maradt sziklavárat. Ez a saját területe lett, így lakhely és település szempontjából nem függött egy törzs kegyeitől sem, még a magáétól, a Júda törzséétől sem. Ez lett a későbbi Jeruzsálem, az ország fővárosa.

2024. október 20., vasárnap

Igehely: 1Sám 25:23–33; Igehely: 1Sám 25:28 „Bocsásd meg azért szolgálód hibáját, mert a te házadat, uram, bizonyosan maradandóvá teszi az Úr, hiszen az Úr harcait harcolod, uram, és nincs benned semmi rossz, mióta élsz.”

A ránk következő héten több alkalommal is ószövetségi csatákról, háborúkról fogunk olvasni. Ezekből nem csupán történeti információkat, nem is haditechnikai ismereteket kapunk, hanem a lelki éle-tünkhöz és lelki harcainkhoz tanácsokat, alapelveket.

2024. október 19., szombat

Igehely: Zsolt 24:1–10; Kulcsige: Zsolt 24:8 „Ki az a dicső király? Az erős és hatalmas Úr, az Úr, aki hatalmas a harcban.”

A mi Urunk a Seregek Ura. Legyőzhetetlen, ezért mindig győzelemre vezeti azokat, akik vele járnak. Az Ószövetségben számos példa van erre. Saul király akkor vét nagyot, amikor a győzelmet önmagának tulajdonítja, oszlopot emel önmagának.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Róm 13:11–14; Kulcsige: Róm 13:12 „Az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.”

Igeszakaszunk egy felhívással kezdődik. Pál ébresztgeti a testvéreket. Úgy látja, hogy az idő sürget a megtérésre. A földi létet éjszakának nevezi, amit múlni vél. Az előző versekben buzdít a szeretet megélésére, amely egyenlő a törvény betöltésével. Ezt gyakorlati lépésekkel is magyarázza: A bűnös cselekedeteket el kell hagyni, fel kell cserélni a világosság fegyvereivel. Nappal, a világosságban tisztességesen kell élni, azonosulni Krisztussal. A testünk táplálását nem tiltja, hanem óv a bűnös hajlamok, vágyak dédelgetésétől. Legyen számunkra is ez a mai napnak a zsinórmértéke.