Mindennapi áhítatok

2023. április 10., hétfő

Igehely: Jn 20:19-23; Kulcsige: Jn 20:22 „Ezt mondva rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket!”

Jézus kereszthalála után a szűk tanítványi csoport sem reménykedett a folytatásban. Tanácstalanok és hitetlenek lettek. Féltek a zsidóktól is, és magukra zárták az ajtót. Várták a kedélyek csillapodását, és azt, hogy az élet visszatalál majd a megszokott kerékvágásba.

2023. április 8., szombat

Igehely: Jn 19:38-42; Kulcsige: Jn 19:40 „Fogták tehát Jézus holttestét, és leplekbe takarták az illatszerekkel együtt, ahogyan a zsidóknál szokás temetni.”

Sok és sokféle temetést volt alkalmam levezetni. Mindegyik más volt, és mégis hasonlítottak egymásra. Mások voltak a körülmények, a helyszín, a résztvevők, de azonos az üzenet, a liturgia, a lelkület.

2023. április 7., péntek

Igehely: Jn 19:16b-27; Kulcsige: Jn 19:20 „A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust.”

Az a tény, hogy háromnyelvű felirat hirdette Jézus király-voltát a keresztre szegezett táblán, annak köszönhető, hogy Pilátus megérzett és megértett valamit Jézus királyi mivoltából.

2023. április 6., csütörtök

Igehely: Jn 19:1-16a; Kulcsige: Jn 19:5 „Ekkor kijött Jézus, rajta volt a töviskorona és a bíbor ruha. Pilátus így szólt hozzájuk: Íme, az ember!”

Hétfőn olvashattuk Kajafás gondolatát: „jobb, ha egy ember hal meg a népért.” Gamáliel pedig azt állította a börtönből szabaduló tanítványokra utalva: „ha ez a mozgalom emberektől van, fölbomlik, ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket.”

2023. április 5., szerda

Igehely: Jn 18:28-32; Kulcsige: Jn 18:32 „Így kellett beteljesednie Jézus szavának, amelyet akkor mondott, amikor jelezte: milyen halállal kell meghalnia.”

Kálváriája utolsó előtti állomásához érkezik Jézus. Az utolsó vacsora terme, a Gecsemáné-kert, Annás és Kajafás főpapok palotája után, most a világi ítélő hatalom letéteményese, Pilátus, a helytartó előtt áll.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 2Kir 20:8–11; Kulcsige: 2Kir 20:11 „Ekkor Ézsaiás próféta az Úrhoz kiáltott, ő pedig visszatérítette az árnyékot tíz fokkal Áház napóráján, azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt.”

„Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet...” A Szentháromság a teremtettségen belül is hármasságot hozott létre: idő, tér és anyag. Az idő múlt, jelen és jövő. A tér hosszúság, szélesség és magasság. Az anyag szilárd, folyékony és gáz. Isten szava hozta létre a tudattalan növényvilágot, az ösztön-vezérelt állatvilágot és az embert, akit értelemmel, érzelemmel és akarattal ruházott fel.