Mindennapi áhítatok

2023. szeptember 6., szerda

Igehely: Jel 7:1-17; Kulcsige: Jel 7:14 „Ezt mondtam neki: Uram, te tudod. Ő így válaszolt: Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében.”

Alapigénk a jövőből enged visszapillantani a múltba. Az üdvözültek serege Isten jelenlétében élve, a bűn minden következményétől mentesítve, Jézus áldott pásztorlása alatt éli örök, megváltott életét. A nagy kérdés az, hogyan lehet a megváltottak nagy seregébe eljutni?

2023. szeptember 5., kedd

Igehely: Jel 6:1-17; Kulcsige: Jel 6:1 „És láttam, amikor a Bárány feltörte a hét pecsét közül az elsőt, és hallottam, hogy a négy élőlény közül az egyik mennydörgéshez hasonló hangon szól: Jöjj!”

A szabad akarattal rendelkező ember előtt akár alternatív lehetőségként is felmerülhet az Isten parancsának semmibevétele, lábbal tiprása. Istennel szembe lehet szegülni, lehet vétkezni, de mindezt nem lehet megtenni következmények nélkül.

2023. szeptember 3., vasárnap

Igehely: 2Thessz 2:1-7; Kulcsige: 2Thessz 2:7 „A törvénytiprás titokban már folyik, csakhogy annak, aki azt most még visszatartja, el kell tűnnie az útból.”

Általában mélységes megütközést kelt, ha egy eltipróval találkozunk, például, ha valaki eltapos egy virágot, vagy egy állatba belerúg. Viszont, ha emberi jogokról van szó, talán megengedőbbek vagyunk, főleg, ha minket nem érint.

2023. szeptember 2., szombat

Igehely: Dán 11:21-45; Kulcsige: Dán 11:35 „Az értelmesek közül is elesnek néhányan, hogy kipróbáltak, tiszták és fehérek legyenek a vég idejére, mert még nincs itt a megszabott idő.”

A prófécia döbbenetes pontossággal írja le IV. Antiokhosz Epiphanész jellemét és uralmát, aki Kr.e. 176-ban lett Szíria királya. Tervbe vette, hogy Izráel vallását erőszakkal megszünteti, s a népet görög szokásokra, bálványtiszteletre téríti. Ebben mellé is álltak sokan, még az akkori főpap is.

2023. szeptember 1., péntek

Igehely: Dán 11:2-20; Kulcsige: Dán 11:14 „Abban az időben sokan támadnak a déli király ellen. A te néped erőszakos fiai is fölkelnek, hogy beteljesítsenek egy látomást, de elbuknak.”

A Dániel könyvében levő látomások mind összefüggenek egymással, és egyik a másikra épül, egyre teljesebb képet nyújtva Isten gyermekének, hogy a nehéz időkben támaszként, vigaszul szolgálhasson számára. A világtörténelemből csak az Isten népével kapcsolatos eseményeket érinti a kijelentés.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Róm 13:11–14; Kulcsige: Róm 13:12 „Az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.”

Igeszakaszunk egy felhívással kezdődik. Pál ébresztgeti a testvéreket. Úgy látja, hogy az idő sürget a megtérésre. A földi létet éjszakának nevezi, amit múlni vél. Az előző versekben buzdít a szeretet megélésére, amely egyenlő a törvény betöltésével. Ezt gyakorlati lépésekkel is magyarázza: A bűnös cselekedeteket el kell hagyni, fel kell cserélni a világosság fegyvereivel. Nappal, a világosságban tisztességesen kell élni, azonosulni Krisztussal. A testünk táplálását nem tiltja, hanem óv a bűnös hajlamok, vágyak dédelgetésétől. Legyen számunkra is ez a mai napnak a zsinórmértéke.