Igehely: Mk 6:42–52 Kulcsige: Mk 6:50 „Mert mindnyájan látták őt, és megrettentek. De ő azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”
Szokássá vált most már keresztyén körökben is, hogy minden évben megemlékezzünk a házasság intézményéről. Ez Istentől rendelt szent szövetség, amely két ember, egy férfi és egy nő között köttetik, mert „Nem jó az embernek egyedül lenni” (1Móz 2:18b).
Igehely: Mk 6:30–44 Kulcsige: Mk 6:41 „Jézus pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük; és a két halat is elosztotta mindnyájuknak.”
Az ötezer ember megvendégelése megrendítő módon mutatja be, hogy Jézus mennyire törődik az emberrel, és hogyan gondoskodik róla.
Igehely: Mk 6:14–29 Kulcsige: Mk 6:26 „Ekkor a király nagyon elszomorodott, mert a vendégek előtt tett esküje miatt nem akarta őt elutasítani.”
Heródes elrettentő példája annak, hova vezet a nem Isten szerinti megszomorodás, amikor az Úr felfedi bűneinket. „Az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez” (2Kor 7:10).
Igehely: Mk 6:7–13 Kulcsige: Mk 6:12 „A tanítványok pedig elindultak, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg.”
A tanítványok kiküldésének célja az evangélium hirdetése volt: hívják az embereket megtérésre, űzzék ki a tisztátalan lelkeket belőlük, és gyógyítsák meg a betegeket. A tanítványok kettesével mentek: a misszió nem magánakció, hanem közösségi szolgálat.
Igehely: Mk 6:1–6 Kulcsige: Mk 6:4 „Jézus pedig így szólt hozzájuk: «Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a tulajdon hazájában, a rokonai között és a saját házában.»”
Názáretben úgy gondolták, hogy jól ismerik Jézust: közönséges ácsnak tekintették, akinek ismerték származását és képességeit. Pedig hallhattak arról, hogyan tanította a sokaságot, és csodatetteinek híre minden bizonnyal eljutott a szülőfalujába is.
Igehely: Mk 5:40–43 Kulcsige: Mk 5:42 „A leányka pedig azonnal felkelt és járt, mert tizenkét éves volt már. Azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól.”
A tizenkét éves leányka feltámadásánál csak a szülők és a szűk tanítványi kör: Péter, Jakab és János voltak jelen. A csoda nem a zűrzavarban, a hangosan sírók és jajgatók szeme előtt történt, hanem a betegszoba zárt ajtaja mögött, halotti csendben.
Igehely: Zsolt 40:1-6 Kulcsige: Zsolt 40:5 „Boldog ember az, aki az Úrba veti bizodalmát, nem igazodik a kevélyekhez és az elvetemült hazugokhoz.”
Megragadóan, sok költői kifejezéssel írja le Dávid egyik felejthetetlen, de kemény élményét. Hogy mi lehetett a pusztulás gödre és a sáros fertő, nem tudjuk. Talán betegség vagy kilátástalan harci körülmény, netalán egy újabb családi perpatvar? Viszont figyelemre méltó ebben a helyzetben Dávid magatartása. Jogosan állíthatjuk, hogy az egész folyamat alapja az őszinte baráti bizalom Isten személyében. Dávidnak zsenge korától kezdve az Úr volt a bizodalma, ezért fordul most is hozzá, és nem a kevélyekhez, akikben már csalódott (5.v.).