Mindennapi áhítatok

2018. április 12., csütörtök

Igehely: Lk 20:41-47; Kulcsige: Lk 20:41 „Ő azonban megkérdezte tőlük: Hogyan mondhatják azt, hogy a Krisztus Dávid Fia?”

Gyermekkori emlékeim között örzöm azt is, amikor nagyszüleim falujában sokszor úgy érdeklődtek kilétem felől, hogy megkérdezték kinek vagyok a fia, illetve unokája? Én pedig teljes bizalommal hivatkoztam felmenőimre. A Messiás személyét is azonosítani kellett.

2018. április 11., szerda

Igehely: Lk 20:27-40; Kulcsige: Lk 20:36 „Sőt meg sem halhatnak többé, mert az angyalokhoz lesznek hasonlók, és Isten fiaivá lesznek, mivel feltámadnak a halálból.”

A szadduceusok, akik nem hitték, hogy lesz igazak és gonoszok feltámadása szintén támadták Jézust. A sógorházasság törvénye (5Móz 25: 5-6) alapján kitalálnak egy végletekbe felfújt esetet, amit aztán Jézus elé tárnak, hogy bogozza ki. Vajon mi volt ezzel a céljuk?

2018. április 10., kedd

Igehely: Lk 20:20-26; Kulcsige: Lk 20:26 „Így tehát nem tudták tőrbe csalni a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak.”

Folytatódik a sarokba szorító hadjárat Jézus ellen. Most semleges embereket bérelnek fel, akik jó szándékot színlelve keresik Jézus kegyeit: „Mester, mi tudjuk, hogy helyesen szólsz... és tanítod az Isten útját”. Jézus nem szédül el a dicsérettől, mert átlát színészkedésükön.

2018. április 9., hétfő

Igehely: Lk 20:9-19; Kulcsige: Lk 20:14 „De mikor meglátták őt a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség!”

Érdemes elgondolkodni előbb a nép (16), majd pedig a háttérben hallgatózó főpapok és írástudók reakcióján (19). A szőlő ura végleges döntést hoz: elveszti a gonosz munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Péld 2:1–15 Kulcsige: Péld 2:6 „Csak az Úr ad bölcsességet, szájából ismeret és értelem származik.”

Salamon figyelmeztet, hogy keressük és kutassuk az igazi bölcsességet. Ez Isten igéjében található. Az embernek nyitottnak kell lennie, hogy meghallja, befogadja, szívébe zárja és engedjen neki. Születésünktől fogva nem rendelkezünk ezzel az érzékenységgel, gyakran a környezetünk sem erre tanít bennünket. Ezért imában kérni kell és szorgalmasan kutatni, mint a legnagyobb értéket. Ha ezek a feltételek teljesülnek, akkor az ember eljut a bölcsességre, vagyis az Isten félelmére és ismeretére (1–5. v.). Isten kész ezt a bölcsességet megadni.