Mindennapi áhítatok

2017. december 18., hétfő

Igehely: Zsolt 5; Kulcsige: Zsolt 5:4 „Hallgasd meg szavamat reggel, Uram, reggel eléd készülök, és várlak.”

Nem létezik jobb szokás a reggeli imádkozásnál. Látjuk itt Dávidot, aki kora reggel Istenhez fordul segítségért és várja az ő szabadítását. Előbb csak sóhajtozik, majd hangosabban és még hangosabban tárja kéréseit Isten elé. Szavaiból mély belső fájdalom csendül ki.

2017. december 17., vasárnap

Igehely: Jn 11:45-57; Kulcsige: Jn 1156 „Keresték Jézust, és a templomban megállva így tanakodtak egymás között: Mit gondoltok, lehet, hogy el sem jön az ünnepre?”

Lázár feltámasztásának az egész vidéken híre ment és megosztotta a népet és annak vezetőit. Sokan azok közül, akik elmentek Máriához és látták, amit Jézus tett, hittek benne. Ezek az emberek elhitték, hogy Jézus a Messiás, az Istentől küldött Szabadító.

2017. december 16., szombat

Igehely: 1Jn 3:1-9; Kulcsige: 1Jn 3:3 „Ezért aki így reménykedik benne, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.”

János apostol a hívők hitét és az örökéletbe vetett bizonyosságát igyekszik erősíteni. A világ ma is mellőzi, sőt kigúnyolja Isten tanítását. Az emberek többsége nem Krisztus követője. A világ azért nem ismeri és szereti a hívőket, mert nem ismerte meg Őt.

2017. december 15., péntek

Igehely: 1Pt 1:3-9; Kulcsige 1Pt 1:3 „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre.”

Péter, a tanítvány átment olyan élethelyzeten, amikor nem vállalta be, hogy ismeri Jézust. Látva az ő Mestere életének kudarcos végét, oda lett minden reménysége. Azonban Jézus, az ő dicsőséges feltámadása után megüzeni neki, hogy találkozni akar vele.

2017. december 14., csütörtök

Igehely: Ézs 36:1-21; Kulcsige: Ézs 36:5 „Azt hiszed, hogy ész és erő nélkül, üres szavakkal is lehet csatát nyerni? Kiben bíztál, hogy föllázadtál ellenem?”

Az ellenségnek mindig az a szándéka, hogy kételyt szítson a hívő emberben és eltántorítsa attól, akiben hisz és amiben reménykedik. Asszíria királya Jeruzsálem ellen vonult. Az ellenség vezérei Istent a bálványistenek közé sorolják, erőtlennek és tehetetlennek nevezik.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Ef 5:6–17; Kulcsige: Ef 5:9 „A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.”

Pál a rész elején arra utasít, hogy legyünk Isten gyermekei, akik szeretetben élnek, és felhagytak a korábbi bűnös életvitellel. Óv attól, hogy a bűnnel megalkudjunk, elnézzük vagy megmagyarázzuk. Ezt üres beszédnek nevezi, ami engedetlenség Isten igéjével szemben. Ezekért haragszik Isten, és ítélettel sújtja azokat, akik így tesznek.