Igehely: Mt 22:34–40; Kulcsige: Mt 22:39 „A második hasonló ehhez: «Szeresd felebarátodat, mint magadat.»”
Bár gonosz szándékból tették fel, mégis jót eredményezett a kérdés Jézus egyik legfontosabb tanításában. Egy farizeus akarta kísérteni Jézust, próbára tenni, hogyha esetleg valamit a törvény ellen mondana. Érdekes látni, hogy a farizeusok állandóan ellenségesen viszonyultak Jézushoz.
Igehely: Zsolt 149:1–9; Kulcsige: Zsolt 149:1 „Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a hívek gyülekezetében!”
Isten azért teremtett minket, hogy dicsőítsük őt. Ha nem őt dicsőítjük, akkor valami más van az éle-tünkben, amit imádunk. Mindig. Mert így vagyunk teremtve. Lehet, hogy önmagunkat imádjuk, dicsőítjük, vagy a képességeinket, a teljesítményeinket vagy a vagyonunkat.
Igehely: Mt 22:15–22; Kulcsige: Mt 22:21 „Azt felelték: A császáré. Ő akkor ezt mondta nekik: Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!”
Heti sorozatunkban nyomon követhettük az ellentétet, ami a krisztusi és a farizeusi gondolkodás között fennállt. Ezek a vezetők, akik a hit és az üdvösség útjának őrei kellett volna, hogy legyenek, valójában gyümölcstelen fügefák, engedetlen fiak és gonosz szőlőmunkások voltak.
Igehely: Mt 22:1–14; Kulcsige: Mt 22:9 „Menjetek ki tehát az országutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!”
Az embereket sok minden akadályozza abban, hogy elfogadják Isten meghívóját: szántóföld, kereskedés, munka, családtagok, barátok, vagy az ember saját makacs szíve. A példázat szereplői „mit sem törődve” a meghívással, mentek a saját dolguk és tervük után.
Igehely: Mt 21:33–45; Kulcsige: Mt 21:38 „De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak egymás között: Ez az örökös! Gyertek, öljük meg, hogy mienk legyen az örökség.”
Az Úr Jézust sokféleképpen el lehet utasítani. Amint tegnap a két testvér példázatában láttuk, el lehet hárítani a hívását szép szavakkal, amelyek illedelmes és engedelmes szavaknak tűnnek, és el lehet utasítani durván, engedetlenül.
Igehely: Mt 21:28–32; Kulcsige: Mt 21:30 „Azután a másikhoz fordulva annak is ugyanezt mondta. Ő azonban így felelt: Megyek, uram. De nem ment el.”
A két testvér példázatában kétféle válasz áll előttünk: szóbeli válasz és cselekedetekben megnyilvánuló válasz. Mindkettő megoszlik, mert bármelyik lehet igenlő vagy nemleges válasz.
Igehely: Mk 1:9–11 (vízkereszt ünnepe) „Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban. És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek, mint egy galamb; a mennyből pedig hang hallatszott: «Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.»”
A Biblia világosan tanítja, hogy akik Jézus tanítványai és követői akarnak lenni, azok először megtérnek, majd alá is kell, hogy merítkezzenek (Mt 28:19). A keresztyén gyülekezetekben nem az a kérdés, hogy be kell-e merítkezni, hanem az a vitatott, hogy mikor és milyen formában kell ezt tenni. Bibliai példák sora bizonyítja, hogy amikor valaki megtért, azután alá is merítkezett. Az Úr Jézus, a Megváltónk is példát mutatott ebben. Számára a bemerítkezés szimbolikus cselekmény, ami a halálba való bemerítkezését ábrázolta ki, ami a Golgotán történt, valamint a feltámadását a halálból.