Mindennapi áhítatok

2024. január 16., kedd

Igehely: Mt 5:17–26; Kulcsige: Mt 5:22 „Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik testvérére, megérdemli az ítéletet, aki pedig azt mondja testvérének: Ostoba! – megérdemli, hogy a nagytanács elé kerüljön; aki pedig azt mondja: Bolond! – méltó a gyehenna tüzére.”

Jézus a hallgatóit folyamatosan tanította olyan bibliai igazságokra, amikre korunkban sem mondhatjuk, hogy idejétmúltak vagy elévültek. Tanításának ez a szakasza a haragot olyan súlyos lelki problémának tekinti, ami méltó az ítéletre. Miért?

2024. január 15., hétfő

Igehely: Mt 5:13–16; Kulcsige: Mt 5:13 „Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek.”

A hívő ember nem döntheti el, hogy hogyan viszonyuljanak hozzá, de azt, hogy ő hogyan viszonyul másokhoz, azt eldönteti. Nem várhatjuk meg, hogy kedvezőek legyenek a feltételek ahhoz, hogy meg tudjuk élni a hívő életünket.

2024. január 12., péntek

Igehely: Mt 4:12–25; Kulcsige: Mt 4:16 „A nép, amely sötétségben él, nagy világosságot lát, és akik a halál árnyékának földjén élnek, azoknak világosság támad.”

Bemerítő János bebörtönzése után előlépett a Szabadító, és János prédikációjához hasonlóan ő is megtérést hirdetett (17.v.). Nem a vallási központban, Jeruzsálemben kezdte el munkásságát, hanem a déliek által megvetett északon, a „pogányok Galileája” vidékén, ahol sok nép keveredett össze.

2024. január 11., csütörtök

Igehely: Mt 4:1–11; Kulcsige: Mt 4:4 „Ő így válaszolt: Meg van írva: «Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.»”

Jézus számára egy magasztos lelki élmény (bemerítkezése) után egy próbatétel következett (megkísértése). A lelki emelkedőket általában többre tartjuk, mint a próbatételek idejét, pedig az utóbbiakban edződünk meg.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: 1Móz 42:1–5; Kulcsige: ApCsel 7:12 „Amikor azonban meghallotta Jákób, hogy van gabona Egyiptomban, elküldte atyáinkat.”

8 éves lehettem, amikor egy délben, iskolából hazaérve, édesanyámat az ágy előtt térdelve, hangosan imádkozva találtam: „Istenem, a malacoknak nincs ennivalójuk, kérlek, rendelj ki számukra egy kis eleséget!” Felállt, és mondta, hogy induljunk. Arra a kérdésemre, hogy hova, azt mondta, hogy még nem tudja, de Isten meg fogja mutatni. Hoztam a kerékpárt, és kimentünk az utcára.