Mindennapi áhítatok

2019. február 16., szombat

Igehely: Hós 10:1-15; Kulcsige: 10:12 „Vessetek magatoknak igazságot, akkor hűséget arathattok! Törjetek föl új szántóföldet, mert ideje, hogy keressétek az Urat, míg majd eljön, és hullatja rátok az igazság esőjét.”

Hóseás volt az a próféta, akinek a házassága is prédikáció volt. Egy parázna nőt kellett feleségül vennie és vele kellett élnie azután is, hogy felesége házasságtörő lett. Házasságában kellett megtapasztalnia mindazt, amit az Úr élt át népével kötött szövetségében.

2019. február 15., péntek

Igehely: Mt 18:21-35; Kulcsige: 18:22 „Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.”

Akivel a legtöbb időt töltöm az ellen vétkezhetek a legtöbbször. A legnagyobb fájdalmat is annak okozhatom, akit a legjobban szeretek és aki a legjobban szeret. Éppen ezért a házastárs felé olykor nehezebb bocsánatot gyakorolni, mint az ellenség felé, akitől semmi jót nem várhatok.

2019. február 14., csütörtök

Igehely: 1Jn 4:7-19; Kulcsige: 4:16 „És mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.”

Előfordul, hogy házastársak között is meghidegül a szeretet. Ez általában akkor fordul elő, ha túl sok időt töltenek külön vagy távol egymástól. Sajnos olyat is látni, hogy ugyan egymás mellet élnek, de nem élnek együtt.

2019. február 13., szerda

Igehely: 1Kor 7:2-11; Kulcsige: 7:5 „Ne fosszátok meg magatokat egymástól, legfeljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy szabaddá legyetek az imádkozásra, de azután legyetek ismét együtt, nehogy megkísértsen a Sátán titeket azáltal, hogy képtelenek vagytok magatokon uralkodni.”

Csakis a házasság keretei között élhető meg egészségesen a testi egyesülés öröme, gyönyöre úgy, ahogy Isten is azt eltervezte. A Biblia szerint minden házasságon kívüli szexuális kapcsolat paráznaságnak minősül.

2019. február 12., kedd

Igehely: Jak 4:1-12; Kulcsige: 4:8 „Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg a kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg a szíveteket, ti kétlelkűek.”

Egy keresztyén házasságban is természetesen megjelennek a problémák, és ezekből kifolyólag konfliktus állhat elő. Ez még nem tragédia, mert minden feszültséget fel lehet oldani, ha Isten igéjére figyelünk.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Jel 1:4–8; Kulcsige: Jel 1:8 „Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.”

Advent van, az Úr közeledik, eljön, megérkezik. Készülj a találkozásra! Évekkel ezelőtt hallottam egy történetet egy nagy óceánjáró hajóról, amelynek egyik oldalában, éppen a motorháznál, egy nagy törés keletkezett, amit nem tudtak befoldozni. A hajóskapitány a hangosbemondón mindazokat, akik a hajó másod- és harmadosztályán voltak, áthívta a luxusrészlegre. Ehetnek és ihatnak, amit szeretnének, érezzék jól magukat. Hangos éljenzés és öröm tört ki az emberekből, és azt kiáltották, hogy ő a világ legjobb hajóskapitánya. Tényleg az volt?