Mindennapi áhítatok

2020. szeptember 14., hétfő

Igehely: Jer 37:1-21; Kulcsige: Jer 37:18 „Majd ezt kérdezte Jeremiás Cidkijjá királytól: Mit vétettem ellened, udvari embereid és a nép ellen, hogy fogházba vetettetek?”

Jeremiás nem vágyott börtönbe, viszont számára Isten üzenete fontosabb volt, mint a szabadsága. Nem tehette meg, hogy saját kényelmét előtérbe helyezze, és Isten szavát a király felé megmásítsa.

2020. szeptember 13., vasárnap

Igehely: Jer 38:1-23; Kulcsige: Jer 38:2 „Ezt mondja az Úr: Aki ebben a városban marad, az fegyver, éhínség és dögvész miatt fog meghalni. Aki azonban kimegy a káldeusokhoz, az megmarad, életét ajándékul kapja, és élni fog.”

Kemény beszéd ez – mondhatnánk, hiszen a próféta arra indítja a királyt, hogy adja meg magát Istennek és a káldeusoknak. Azt hiszem, én is megvizsgálnám Jeremiást, hogy nem szól-e hamisan. Viszont a prófétának nem ez az első üzenete Istentől, és amit eddig mondott, mind beteljesedett.

2020. szeptember 11., péntek

Igehely: Jer 51:15-44; Kulcsige: Jer 51:25 „Én most ellened fordulok, rombolás hegye, aki az egész földet rombolod! – így szól az Úr. Kinyújtom a kezem ellened, lehengerítlek a sziklákról, és égő heggyé teszlek!”

Amikor az Úr fegyelmezni akarta választott népét, Júdát és Jeruzsálemet, a bálványimádásért, a sok vérontásért, lázadásért és minden bűnéért, Babilóniát használta fel eszközként. Isten kalapácsa és fegyvere volt Babilon, aki által Isten összezúzott népeket és országokat.

2020. szeptember 10., csütörtök

Igehely: Jer 50:29-51,10; Kulcsige: Jer 50:46 „Babilon elfoglalásának zajától megrendül a föld, jajgatása hangzik a népek között.”

Babilon a büszkesége és kevély viselkedése miatt pusztul el. Izráel és Júda pedig erős megváltójuk, a Seregek Ura segítségével szabadul meg. Babilon lakóira rettegést hoz, Izráelnek és Júdának nyugalmat ad. Babilon megsemmisül, az ÚR népének ügye győzelemre jut (34.v.).

2020. szeptember 9., szerda

Igehely: Jer 50:1-28; Kulcsige: Jer 50:14 „Íjászok, vegyétek körbe Babilont! Lőjétek, ne sajnáljátok a nyilat, mert vétkezett az Úr ellen!”

Babilon az Isten elleni lázadás városa. Benne a földi dicsőség és emberi hatalom szemben áll Isten népével és városával, a mennyei Jeruzsálemmel. Sok párhuzam van a Jer 50-51 és Jel 17-18 között. Hasznos ezt a négy fejezetet együtt elolvasni.

Keresés az elmélkedések közt

Igehely: Jn 7:1–9; Kulcsige: Jn 7:6 „Jézus pedig így szólt hozzájuk: Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas.”

Jézus szenvedéseit csak tetőzte családja elutasító magatartása. Nem hittek benne. Szégyellték őt. Egy alkalommal elmentek, hogy megfogják és hazavigyék, mert azt gondolták, hogy megzavarodott (Mk 3:21). A testvérei gúnyolódtak. Lényegében ezt mondták neki: Menj el Júdeába, ha már ilyen nagy csodatevő vagy! Legalább legyen a családnak is valami haszna belőled! Jézus tehát megérti azokat, akiket a saját családjuk kitagad vagy elutasít azért, mert Krisztuskövetők lettek. „Az én időm még nincsen itt.” Jézus nem az események sodrásában él, és nem emberi motivációk határozzák meg a tetteit.